Vágólapra másolva!
Ryan O'Reilly két góllal és két gólpasszal járult hozzá a Buffalo Sabres 6–2-es győzelméhez az Edmonton Oilers otthonában. A vége ugyan sima lett, de volt 2–2 is az állás, O'Reilly ekkor szerzett egy olyan gólt, amire ő és Cam Talbot kapus is sokáig fog emlékezni.

A Buffalo csatára a saját térfeléről emelte kapura a korongot, amely kétszer is lepattant a jégen, Talbot pedig olyan szerencsétlenül ért hozzá a lepkés kesztyűvel, hogy szinte ő paskolta be magának.

O'Reilly egyébként azt mondta, edzéseken rendszeresen megpróbál gólt szerezni félpályáról, de elismerte, hogy most nagy mázlija volt. Talbot pedig magyarázkodott egy sort, hogy az első pattanás után még úgy tűnt, hogy a jobb kezéhez érkezik a korong, aztán mégis a balhoz jött, de azt mondta, egy ilyen hibára nincs mentség.

Talbot balszerencsés mozdulata után már nem volt visszaút az Edmontonnak Forrás: AFP

A Buffalóban a nyáron igazolt Kyle Okposo egy góllal és egy egy gólpasszal mutatkozott be, Brian Gionta pedig O'Reillyhez hasonlóan két gólt szerzett. Az Oilersben maximum Milan Lucic örülhetett, aki első edmontoni góljával 400. pontját szerezte az NHL-ben.

A játéknap másik két meccsén nem volt elég a 60 perc a feleknek, végül az Islanders és a Vancouver jött ki jobban a hirtelen halálból.

eredmények:
New York Islanders - Anaheim Ducks 3–2, hosszabbítás után
Edmonton Oilers - Buffalo Sabres 2–6
Vancouver Canucks - Carolina Hurricanes 4–3, h. u.