A háromszoros görög bajnok, négyszeres görög kupagyőztes, az Olimpiakosszal kétszer Euroligát nyert szakember a görög televíziónak adott interjújában az életéről és a karrierjéről beszélt.
Többek között azt is megemlítette, hogy az eltiltott jugoszláv válogatott – még a horvát és a szlovén kosárlabdázók nélkül is – legyőzte volna az Egyesült Államok csapatát.
„Ha nem lett volna háború, hiszem, hogy legyőztük volna a Dream Teamet. Míg a többi válogatott játékosai együtt fotózták magukat az amerikaiakkal, addig mi arra a mérkőzésre készültünk volna, s szerintem meg is nyertük volna" – idézte Ivkovicot a VajdaságMa hírportál.
A jugoszláv válogatottban nem szerepelt volna a horvátokkal olimpiai döntőig jutó Drazen Petrovic, Toni Kukoc és Dino Radja, de Vlade Divac, Zarko Paspalj és Aleksandar Djordjevic vezetésével a többiek történelmet írhattak volna.
Jugoszlávia két évvel korábban Ivkovic vezetésével úgy lett világbajnok, hogy az elődöntőben az Egyesült Államokat, a döntőben a Szovjetuniót verte. A csapat összeállítása akkor a következő volt: Drazen Petrovic, Velimir Perasovic, Zoran Cutura, Toni Kukoc, Zarko Paspalj, Jure Zdovc, Zeljko Obradovic, Radisav Curcic, Vlade Divac, Arijan Komazec, Zoran Jovanovic, Zoran Savic.