A végén rontott büntetővel bukta a Veszprém a BL-meccset

Plock, 2016. október 8. Marko Kopljar, a Telekom Veszprém (j) és Gilberto Duarte, a lengyel Wisla Plock játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának harmadik fordulójában játszott Wisla Plock-Telekom Veszprém mérkőzésen a lengyelországi Plockban 2016. október 8-án. A találkozó 28-28-as döntetlennel zárult. (MTI/PAP/Marcin Bednarski)
Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém csupán 28-28-as döntetlent játszott a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A magyar bajnokcsapatból Nagy László, Iváncsik Gergő, Gulyás Péter, Ivan Sliskovic és Cristian Ugalde is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére jól kezdte az idegenbeli találkozót, bár nem tudta tartóssá tenni előnyét, a lengyelek rendre egyenlítettek, illetve alkalmanként a vezetést is átvették.

Egyik csapat sem jeleskedett védekezésben, így

viszonylag könnyen estek a gólok.

A hazaiak 4-6, a vendégek pedig 12-10 után voltak sorozatban háromszor eredményesek, a szünetben pedig egy góllal vezetett a Veszprém.

Nagy László nagyon hiányzott a Veszprémből Forrás: MTI/EPA/DPA/Marius Becker

A második felvonás elején kétgólos hátrányból fordított a Plock (17-15), de ekkor sem tudott meglépni, sőt 24-23-nál vezetett utoljára. A hajrában védekezésben és támadásban is hatékonyabbá vált a vendégcsapat, ennek köszönhetően két és fél perccel a vége előtt már úgy tűnt, szoros küzdelemben győzni fog, ám ekkor a Plock kihasználta ellenfele figyelmetlenségeit és ismét egyenlített.

Nagy csata volt végig a pályán Forrás: MTI/PAP/Marcin Bednarski

Tíz másodperc volt hátra, amikor a Veszprém büntetőhöz jutott, de Corrales kapus lábbal hárította Momir Ilic hétméteresét, így a magyar együttes kezéből ugyanúgy a végjátékban csúszott ki a győzelem, ahogyan a tavaszi BL-döntőben, illetve az idei kiírás első fordulójában, a német Flensburg-Handewitt otthonában.

A hazaiaknál a horvát Sime Ivic, a vendégeknél pedig az izlandi Aron Palmarsson egyaránt nyolc gólt szerzett, ezzel ők lettek a legeredményesebbek a mezőnyben.