Vágólapra másolva!
A délszláv kosárcsapatokat tömörítő Aba Liga alapszakaszának győztese, a montenegrói Buducnost együttese meglepetésre hazai pályán kikapott a szerb Mega Leks csapatától a két győzelemig tartó elődöntő első mérkőzésén. A hazai Barbárok azonban zokon vették a vereséget, és az öltözőből visszarendelték a csapatot a pályára.

A drukkerek vezérszónoka emlékeztette a csapat arra, hogy az alapszakaszban 26 mérkőzésen 23 győzelmet arató együttes otthon nem játszhat ennyire lélektelenül. A hórihorgas kosarasok leszegett fejjel hallgatták a fejmosást a 85-81-es vereséget követően, aztán a Barbárok (Varvari) becenévre hallgató drukkerek bemutatták, milyen az igazi szurkolás.

Az elődöntő második meccsére március 19-én Sremska Mitrovicán kerül sor, amennyiben a Mega Leks győz, döntője jut, Buducnost-siker esetén azonban a felek megmérkőznek harmadszor is, a helyszín a podgoricai Moraca lesz.