Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott poraiból feltámadva beledöngölte a padlóba a hazai pálya minden előnyét élvező Dániát, és egyetlen lépés választja el attól, hogy csoportelsőként jusson be a legjobb 16 közé. Németh András szerint még mindig van tartalék a csapatban, bár vagy tíz éve nem látott ilyen jól játszó magyar csapatot. A számolgatással még ráérünk.

„Ahogy a montenegróiak elleni összeomlásnak, úgy a dánok elleni parádénak sem voltak komolyan vehető előjelei. Nem csináltunk egyik meccs előtt sem mást, mint amit szoktunk, egyszerűen csak annyi történt, hogy míg Montenegró ellen csak jó esetben 30 százalékot játszott ki magából a csapat, addig Dánia ellen közel tökéletes meccset játszottunk” – mondta az Origónak Németh András szövetségi kapitány.

A magyar válogatott a papírforma – ha még beszélhetünk ilyenről ezen a vébén – szerint jól jöhet ki a két végletes mérkőzésből, hiszen ha Dánia legyőzi Montenegrót, a mieink pedig Japánt,

akkor Magyarország csoportelsőként jut a legjobb 16 közé.

Ha így lesz, akkor a minden tornán elkerülhetetlenül bekövetkező hullámvölgyet is úgy tudtuk le, hogy bár lelkileg komolyat sebzett a történelmi vereség, a torna szempontjából tulajdonképpen lényegtelenné válik a Montenegró elleni meccs.

Tíz éve nem játszottunk ilyen jól

Németh András némi tűnődés után közölte, szerinte nagyjából tíz éve nem játszott ilyen jó meccset a magyar női kézilabda-válogatott. Dánia ellen minden posztra jutott extra teljesítmény, ezúttal a cserék is hozzá tudtak tenni a csapat játékához, és Szucsánszki Zita személyében egy világklasszis teljesítményre is támaszkodhattunk.

Szucsánszki Zita óriásit játszott, de az egész csapat remekelt Dánia ellen Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

„Ugyanolyan becsülettel készültünk fel Dániából is, mint a többi ellenfélből, de most a szerencse is mellénk állt. Az elején sikerült lezárnunk a beálló körüli területet, és a labdaszerzésekből gólokat lőttünk. Felállt fal ellen is jól működtek a támadásaink, és a védekezésünk is összeállt, tulajdonképpen maradéktalanul elégedett lehetek a csapatommal.”

„Külön öröm számomra, hogy pont a házigazda Dániát kaptuk így el. A dánok ugyanis mindig is úgy gondolták, a kézilabda csak az ő játékuk, ezért kicsit arrogánsak is, úgyhogy most

Ha fent hagyom a kezdőt, közé tettünk volna tízet is” – tette hozzá a kapitány.

A kapitányt nem aggasztja a cseresor

A magyar csapat kezdője magabiztosan tartotta 10 gól körüli előnyét a teljesen megzavarodott dánok ellen, akik csak akkor tudták elfogadhatóbbá kozmetikázni az eredményt, amikor a magyar cseresor volt a pályán. Ez különösen annak fényében lehet aggasztó, hogy Montenegró is a cseréinket verte rommá, bár a kezdőnkre sem volt hízelgő a 7-8 gólos hátrány.

Szucsánszki védekezésben is remekelt Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

„Tegnap szerintem nem szálltak be rosszul a cserék. Hosszú világversenyre tervezünk, nyilván mindenkinek idő kell, míg játékba lendül, még Görbicz Anitának is, aki aztán gyorsan felvette a ritmust, és Dánia ellen már remekül játszott. Egyébként most úgy látom, azok a játékosok, akik rendszeresen játszanak a Bajnokok Ligájában, lehagyták a többieket ami az erőnlétet, a koncentrációt és a játékuk sebességét illeti.”

„Abban bízom, hogy sokáig versenyben leszünk, ezért óvatosan kell bánnunk a kulcsjátékosok erőállapotával. Montenegró ellen már a szünet után egyből érezhető volt, hogy nincs bennünk a fordítás, ezért inkább pihentettem néhány játékost, mert

felesleges lett volna egy vesztett ügyre fontos energiát pazarolni.

De hosszú a torna, és remélem, sokáig itt leszünk Dániában, úgyhogy mindenkire szükségem lesz.

Mire lehet ez elég?

Lassan vége a csoportkörnek, már minden csapat játszott legalább egy rangadót, de még a legjobb formában érkező válogatottak sem villantottak akkorát, mint a magyarok Dánia ellen. „Azért vannak itt nagyon jó csapatok, arra pedig nyilvánvalóan nincs semmiféle garancia, hogy mi mindig úgy fogunk játszani, mint a dánok ellen. Azt gondolom, ha a szerdán mutatott játékunk 100 százalékos volt,

– mondta Németh, aki egyelőre nem hajlandó a nyolcaddöntőnél előrébb tekinteni.

Németh hosszú vébét tervez Forrás: MTI/Kovács Anikó

Itt vélhetően Angola lesz az ellenfél, és bár az afrikaiak nem játszanak rossz kézilabdát, a magyar válogatottnak nem okozhat gondot a legyőzésük. „Na, az minden lesz, csak sétagalopp nem. Tegnap láttam őket játszani, és egyáltalán nem dőlhetünk hátra. Mivel pont a másik potenciális ellenfelünkkel, Lengyelországgal játszottak, duplán hasznos volt megnézni a meccset, de egyelőre a lányokkal csak Japánnal foglalkozunk.”

Németh elmondta, ahogy a montenegróiak elleni katasztrófa nem törhette össze a magyar csapatot, úgy a dánok elleni remek játék sem szabad, hogy elaltassa a játékosokat. „Egyelőre jól állunk, hoztuk a kötelezőket, csináltunk egy bravúrt, és

elérhető közelségbe került a csoportelsőség, amire előzetesen nem számítottunk.”

„És még van bennünk tartalék bőven, Tomori Zsuzsi például lesz még sokkal jobb támadásban, mert a dánok ellen nem volt szerencséje az átlövésekkel, Görbicz Anita is egyre inkább formába lendül, és a kevesebbet játszókban is van még, amit hozzátehetnek a játékunkhoz.”

Jó nekünk a csoportelsőség?

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem biztos, hogy a csoportelsőség akkora buli a magyar válogatottnak, ekkora ugyanis

egy ágra kerül Norvégiával, és a negyeddöntőben az északiakkal kellene játszania.

Ugyanakkor a második hellyel Oroszország kerülne az utunkba a négybe jutásért, és a fiatal orosz csapat legyőzte Norvégiát is, a szakértők szerint a torna eddigi legjobb csapata Jevgenyij Trefilové.

Csak most nem lassítani! Forrás: MTI/Kovács Anikó

A magyar csapat a tavalyi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon legyőzte Norvégiát (nekik akkor már nem számított a meccs), és döntetlen játszott Oroszországgal, de nem csak a magyar válogatott változott azóta sokat, így ezekre az eredményekre nem lehet építeni. „Nem mondok nagy meglepetést: a négybe jutásért mindenképpen egy jó csapatot kell megvernünk. Szerencsére a miénk is az” – tette hozzá a magyar kapitány.

A japánok elleni meccset is előben követheti az Origón, pénteken 16.15-től.