Vágólapra másolva!
Posztumusz ifjabb Ocskay Gábor is bekerült a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hírességek Csarnokának tagjai közé.

Az IIHF csütörtökön tette közzé a 2016-os listán szereplők nevét. A bejelentés szerint a néhai magyar kiválóság mellett olyan hokisokat és edzőket választottak be, mint Peter Bondra, Szergej Fjodorov, Valerij Kamenszkij, Ville Peltonen, továbbá Pat Quinn és Ben Smith.

Ő a harmadik magyar tag

A sportág nagyjait tömörítő sportági Hall of Fame-nek eddig két magyar tagja volt Pásztor György és Schell László személyében. "René Fasel, a nemzetközi szövetség elnöke személyesen hívott fel, amikor kiderült, hogy Gábor fiamat jelölik a díjra. Azt, hogy bekerült a Hírességek Csarnokába, most tudtam meg" - nyilatkozta idősebb Ocskay Gábor. Elmondta, hogy fia számára szent volt a sport, a munka és a játék iránti alázat.

Ocskay Gábor a válogatott mezében egy olaszok elleni meccsen Forrás: AFP

"Szerencsém volt, mert a fiam a saját teljesítményével, odaadásával vívta ki az elismerést. Egy édesapa, egy család és a teljes magyar jégkorong-társadalom számára óriási megtiszteltetés, hogy beválasztották őt a Hírességek Csarnokába" - mondta az édesapa. Úgy fogalmazott, hogy fia nagy űrt hagyott maga mögött, ugyanakkor - tette hozzá - már öt éve működik a nevét viselő akadémia, amely a tehetségek útját egyengeti.