Köln, 2015. május 31.
Nagy László (b) és Mirsad Terzic (j), az MKB-MVM Veszprém, valamint Nikola Karabatic, a spanyol Barcelona játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a kölni Lanxess Arénában 2015. május 31-én. (MTI/EPA/Marius Becker)
Vágólapra másolva!
A PSG kézilabdacsapatában folytatja pályafutását az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Nikola Karabatic.
A 31 éves francia balátlövő a hónap elején
maga kérte, hogy bontsák fel szerződését a Barcelonánál.
A katalán klubban töltött két szezon alatt 12 trófeát hódított el együttesével, mások mellett két-két bajnoki és klubvilágbajnoki címet, illetve a legutóbbi idényben - a döntőben a Veszprémet felülmúlva - Bajnokok Ligáját is nyert.
A következő szezonban a PSG egy BL-csoportban szerepel majd - többek között - az MVM-Veszprémmel és a német THW Kiellel, míg a Barcelona a MOL-Pick Szegeddel.
A bundaügybe keveredett Karabatic akár börtönbe is kerülhetett volna, ám a június végi ítélet megkegyelmezett a kézisen és társain. Az ügyész kimondta, hogy a Montpellier játékosai csapatként követtek el sportcsalást, így pénzbüntetéssel és felfüggesztett börtönbüntetésekkel megúszták a bundaügyet.
2012 májusában történt, hogy a már bajnok Montpellier a bajnokság utolsó előtti fordulójában 38-31-re kikapott a kiesés elől menekülő Cesson-Sévignétől. A futballban is használt csalásjelző rendszer riasztotta a hatóságokat, hogy szokatlanul nagy összeggel, 88 ezer euróval fogadták meg a meccs szünetében a hazaiak győzelmét, és rövid nyomozás után kiderült, hogy a Montpellier játékosai, illetve közeli hozzátartozóik tették meg a téteket. A Francia Szerencsejáték Vállalatot mintegy 300 ezer eurós kár érte.