Vágólapra másolva!
A kormány állami támogatást nyújt a Magyar Vízilabda Szövetségnek a Bajnokok Ligája 2016-os és 2017-es budapesti hatos döntőjének megrendezéséhez szükséges licencdíj megfizetéséhez, egyúttal hozzájárul a lebonyolítás költségeihez is.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány vállalja, hogy az Európai Úszószövetségnek járó licencdíj megfizetéséhez az idén 50 ezer eurónak, jövőre 200 ezer eurónak, 2017-ben pedig 150 ezer eurónak megfelelő forintösszegű állami támogatást biztosít, míg ezen felül a rendezési költségekre 2016-ban és 2017-ben 87,5 millió forintot juttat az MVSZ-nek. Ez összesen kb. 207,5 millió forint.

Egy hónapja dőlt el, hogy Budapest lehet a házigazdája a BL hatos döntőjének 2016-ban és 2017-ben. A rendezési jogot a magyar főváros Isztambullal szemben nyerte el. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni az eseménynek: 2014-ben és 2015-ben Barcelona lesz a házigazda.