Az összecsapás valamivel több mint három perccel a vége előtt, 71-71-es állásnál szakadt félbe, amikor kialudtak a lámpák a csarnokban.
A nyíregyházi klub tájékoztatása szerint a helyi áramszolgáltató nem tudta garantálni, hogy belátható időn belül lesz áram, így mintegy félórás várakozás után az első játékvezető úgy döntött, nem folytatják a mérkőzést.
A pótlásról, illetve a folytatásról a versenybizottság határoz majd.
Eredmény:
Marso Nyíregyháza KK-MAFC 71-71-es állásnál félbeszakadt