Vágólapra másolva!

Összesorsoltak két magyar kosárcsapatot

Elkészítették a női- és férfikosárlabda-csapatok sorsolását az Eurochallenge, illetve az Európa Kupában.

Az európai szövetség honlapja szerint a férfiaknál a nemzetközi harmadosztálynak számító Eurochallenge Kupában az Atomerőmű SE és az Egis Körmend lesz érdekelt. Előbbi török, osztrák és román, utóbbi pedig észt, román és bolgár riválisokkal találkozik majd a csoportkörben. Az idény november 4-én rajtol el.

Az európai második vonal, az Európa Kupa - ahol a bajnok Szolnoki Olaj próbál szerencsét - mezőnyének véglegesítésére szerdán kerül sor.

A nőknél az Euroligában - 1996 óta először - nem indul magyar együttes, a második vonalnak tekintett Európa Kupában a hazai bajnok PINKK Pécsi 424, valamint a PEAC-Pécs, az Uniqa-Euroleasing Sopron, az Aluinvent DVTK Miskolc és a HAT-AGRO UNI Győr vesz részt. A PINKK és a Sopron egy csoportba került. A szezon november 6-án kezdődik.

A magyarok csoportbeosztása, férfiak, Eurochallenge Kupa, B csoport:
EGIS KÖRMEND
Tartu Rock (észt)
Rovinari (román)
Lukoil Akademik (bolgár)

F csoport:
ATOMERŐMŰ SE
Trabzonspor (török)
Güssing (osztrák)
Cluj-Napoca (román)

nők, Európa Kupa, Nyugati főcsoport, E csoport:
ALUINVENT DVTK MISKOLC
Flammes Carolo (francia)
Quinta dos Lombos (portugál)
Castors Braine (belga)

F csoport:
HAT-AGRO UNI Győr
Villeneuve d'Ascq (francia)
Udominate (svéd)

G csoport:
PEAC-PÉCS
Nantes (francia)
Wasserburg (német)
Young Cats (belga)

H csoport:
UNIQA-EUROLEASING SOPRON
PINKK PÉCSI 424
Landes (francia)
Namur (belga)