Vágólapra másolva!
A Montenegró felett aratott pénteki 9-8-as győzelem után ismét nyert a magyar férfivízilabda-válogatott a düsseldorfi tornán, ezúttal Németország ellen 10-8-re.

Eredmény:
Magyarország - Németország 10-8 (1-1, 3-3, 5-2, 1-2)
a magyar góldobók: Madaras 3, Varga Dénes 2, Varga Dániel 1, Hosnyánszky 1, Tóth M. 1, Vámos 1, Erdélyi 1

A július 14-én kezdődő margitszigeti Európa-bajnokság főpróbájának tekinthető eseményen a világbajnoki címvédő magyar együttes 4-4-ig csak futott az eredmény után, addig rendre a németek vezettek. Az egyenlítést követően aztán a világbajnoki címvédő Benedek-csapat megrázta magát, s főleg a triplázó Madaras Norbert eredményességének köszönhetően 9-6-ra elhúzott a harmadik negyedben. Német szépítést követően még Erdélyi Balázs talált be, s 10-7 után már csak egyetlen gólra futotta a házigazdák erejéből.

"Maximálisan meg vagyok elégedve! Ahogy játszunk, az elzárásaink, a mozgásaink, mindez teljesen rendben van már. Bízom abban, hogy a hibák terén a jövő hétig még sokat javulunk, de maga a rendszer felállt" - nyilatkozta Benedek Tibor a lefújás után a honlapnak.

A négycsapatos tornát az Egyesült Államok válogatottja elleni, vasárnap délelőtti összecsapással fejezi be a magyar csapat.