Vágólapra másolva!
Simán, nyolc góllal legyőzte Kínát a magyar válogatott a víilabda Világligában. Pénteken a montenegróiak következnek.

Bejutott a férfi vízilabda Világliga dubaji szuperdöntőjének elődöntőjébe a magyar válogatott, miután a csütörtöki negyeddöntőben 13-5-re legyőzte a kínai csapatot. A fináléba kerülésért pénteken Montenegróval játszik a csapat, a másik ágon Ausztrália Szerbiával találkozik.

"Bár az elején még nem tudtuk belőni a helyzeteinket, látszott, hogy Kína támadójátéka nem lesz veszélyes ránk. A végén már arra figyeltünk, hogy ne sérüljön meg senki, mert időnként nagyon közel voltunk ehhez" - mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány a vlv.hu-nak a meccs után.

Július második felében Magyarországon rendezik az Európa-bajnokságot, a világbajnoki címvédő magyar csapat az egyik esélyesként vág neki a tornának.

Világliga, negyeddöntő:
Magyarország-Kína 13-5 (3-1, 4-1, 3-1, 3-2)
A magyar gólszerzők: Tóth 4, Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Erdélyi 1, Szivós 1, Hárai 1, Hosnyánszky 1