Vágólapra másolva!
A világbajnok spanyol férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Valero Riverát szemelte ki edzőnek a katari szövetség a 2015-ös vb-re. A rendszerint pofozógép szerepre kényszerült ország nagy honosításba kezdhet, ha ütőképes csapattal akar előrukkolni két év múlva.

Már a rendezés odaítélésének pillanatában tudni lehetett, hogy Katar csak abban az esetben tud a csoportkörből továbbjutásra esélyes válogatottat kiállítani a 2015-ö férfikézilabda-világbajnokságra, ha néhány játékost honosít.

A válogatott eddig négyszer tudta kiharcolni a vb-szereplést, 2003-ban Portugáliában a 16., 2005-ben Tunéziában a 21., 2007-ben Németországban a 23., idén Spanyolországban pedig a 20. helyen zárt.

Spanyol lapértesülések szerint ugyan korábban Talant Dusebajev, az Atlético Madrid jelenlegi edzője volt a kiszemelt, most a katari szövetség vezetői megkeresték Valero Riverát, a világbajnok spanyol együttes szövetségi kapitányát.

Korábban volt arról szó, hogy megnyerik játékosnak a veterán, 40 éves Ólafur Stefánssont, aki most szerződött a helyi Lekhwiya csapatához, de az olimpiai ezüstérmes, Eb-harmadik klasszis a korára való tekintettel nemet mondott.

A francia sajtó szerint megkeresték a Balingen és a Dunkerque korábbi balátlövőjét, Johan Boisedut, illetve a Dunkerque és a Chambéry korábbi, a Lekhwiya jelenlegi kézisét, Bertrand Roinét is.

Tavaly a Handnews.fr portál arról írt, hogy a katariak nagyon figyelik, kik azok a klasszisok, akik évek óta nem jutnak szóhoz hazájuk válogatottjában, így a 2015-ös vb előtti három évben sem számítanak már rájuk, ők potenciálisan honosíthatóak lennének. A spekulatív listán szerepelt többek között a német Michael Kraus és Johannes Bitter, a horvát Renato Sulic, a spanyol Chema Rodriguez, a magyar Katzirz Dávid és Nikola Eklemovic neve is.