Vágólapra másolva!
Az Eger vízilabdázói is elkészítették a saját verziójukat a világszerte terjedő őrületre, a Harlem Shake-re.

Gór-Nagy Miklós, az egriek válogatott játékosa készítette el a videót, amelynek lényege, hogy egy teljesen hétköznapi szituációban egy maszkot vagy sisakot viselő ember valami őrültséget csinál, majd amikor a zene beindul, akkor a többiek is elkezdenek rángatózni, és idiótaságokat csinálni.

"Gergely Pistivel interneteztünk Kecskeméten, a Volvo-kupa alatt, akkor láttuk meg ezt az új internetes őrületet. Ott rögtön kedvet kaptunk ahhoz, hogy azonnal csináljunk egy ilyet, de hát este 11 óra volt, úgyhogy nem voltak alkalmasak a körülmények filmforgatásra. Elhatároztam viszont, hogy amint hazaérek, megszervezem a forgatást a csapatnál" - mondta Gór-Nagy a válogatott honlapjának.


Korábban a Mancehster Citynél is megcsinálták a Harlem Shake-et:


A Crystal Palace cheerleaderei is őrjöngtek egyet: