Vágólapra másolva!
A Szolnok 77-72-re nyert az izraeli Holon vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa nyolcaddöntős szakaszának második fordulójában.

Nyolcaddöntős szakasz, 2. forduló, J csoport:
Holon (izraeli) - Szolnoki Olaj 72-77 (26-17, 16-19, 13-18, 17-23)
a magyar csapat legjobb dobói: Horváth 20, Báder 14, Kalve 13

A csoportkörből az F jelű négyes második helyezettjeként továbbjutott szolnokiak a múlt héten hosszabbításos csatában verték meg saját csarnokukban 75-71-re a francia Gravelines-t.

A második mérkőzés nem kezdődött jól a tavaly négyes döntőbe jutott magyarok számára, az első 10 perc után ugyanis kilenc ponttal az ellenfél vezetett. Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes aztán összekapta magát, a második negyedben faragott valamelyest a hátrányából, igaz, a nagyszünetben így is a Holon vezetett (42-36).

Nenad Asceric vezetőedző tanítványai a térfélcsere után folytatták a második 10 percben mutatott játékot, és a zárónegyed kezdetén már csak egy pont volt a hátrányuk. A 20 pontig jutó Horváth Ákos vezette Szolnok aztán a mérkőzés utolsó részében a maga javára fordította az állást, a csapatkapitány Báder Márton 14 ponttal és 19 megszerzett lepattanóval segítette együttesét, míg a lett Ernests Kalve 13, az egy hete a Tisza-parti gárdához szerződött amerikai James Brian Florence 10, a decemberben érkezett szintén amerikai Rashad Bell pedig 5 ponttal vette ki a részét a sikerből.

A szolnokiakra a folytatásban még két idegenbeli mérkőzés vár az Eurochallenge-ben, elsőként jövő kedden a francia Levallois-hoz látogatnak.