Vágólapra másolva!
A Sopron nőikosárlabda-csapata 65-57-re győzött Romániában, a Targoviste az Euroliga 11. fordulójában. A már rájátszásba jutott Győr 11 pontos vereséget szenvedett a török Tarsus vendégeként.

Eredmény, 11. forduló, B csoport:
Targoviste (román) - Uniqa-Euroleasing Sopron 57-65 (9-18, 14-17, 17-16, 17-14)
A magyar csapat legjobb dobói:
Milovanovic 15, Krnjics 11, Holt 11

A tíz forduló után két győzelemmel és nyolc vereséggel álló soproniak - akik 2009-ben Euroliga négyes döntőt játszottak - nagyon erősen kezdtek a 3/6-os győzelmi mérleggel rendelkező Targoviste ellen, remek játékuknak az lett az eredménye, hogy jelentős, kilencpontos előnyre tettek szert az első tíz percben.

A hazai alapszakaszt veretlenül megnyerő zöld-sárgák a következő negyedben sem engedtek ki, és bár a hazaiak közelebb kerültek, a nagyszünetre így is a magyar csapat vonulhatott 12 pontos vezetés birtokában az öltözőbe.

Székely Norbert együttese a folytatásban legfőképpen az eredmény megtartására törekedett. A harmadik 10 percet a román gárda nyerte, de csupán egy ponttal.

A soproniak részéről a szerb Jelena Milovanovic, az amerikai Amber Holt, valamint a honosított Krnjics Szara teljesített a legjobban, ők mindhárman tíz pont fölé jutottak, a múlt héten a Fenerbahcének 24 pontot szóró Shenise Johnson ezúttal 10, az élsportba nemrég visszatért Cserny Réka pedig 7 ponttal vette ki részét a magyar csapat sikeréből.

A 3/8-as mérleggel álló soproniak egy hét múlva az orosz Orenburgot fogadják az alapszakasz zárófordulójában.

Eredmény, 11. forduló, A csoport:
Tarsus (török) - HAT-AGRO UNI Győr 81-70 (28-22, 22-15, 20-11, 11-22)
A magyar csapat legjobb dobói:
Hurst 26, Rasheed 12

A tíz forduló után 5 győzelemnél és 5 vereségnél tartó győriek - akiktől a közelmúltban távozott a lett Ieva Kublina, az amerikai Chay Shegog és a csapatkapitány Nagy-Bujdosó Nóra is - már az első negyedben hatpontos hátrányba kerültek az 1/8-as mérleggel sereghajtó Tarsus otthonában. A magyar bajnoknak a következő 10 perc sem sikerült túl jól, a nagyszünetre már 13 pont volt a török együttes előnye.

Füzy Ákos együttese a folytatásban sem késztette túlzott erőbedobásra a Tarsust, amely a zárónegyedet így magabiztos, 22 pontos vezetés birtokában kezdhette meg.

A Rába-partiaktól kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott a 26 pontig jutó ausztrál Natalie Hurst, de az ő eredményessége kevés volt a vereség elkerüléséhez, amely annak ellenére következett be, hogy az utolsó 10 percet 11 pontos különbséggel a magyar csapat nyerte.

Az 5/6-os mérleggel álló győriek jövő csütörtökön a francia Bourges-t látják vendégül az alapszakasz zárófordulójában.