Vágólapra másolva!
Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata az új vezetőedzővel, a spanyol Ambros Martinnal.

A szakembert bemutató, Pannonhalmán rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tréner július 1-től veszi át az együttes irányítását.

Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt. Három éve EHF-kupát nyert a csapattal, tavaly pedig úgy szerepelt a BL döntőjében, hogy a legjobb négy között éppen a Győrt búcsúztatta, idén ugyanakkor nem jutott tovább az ETO-t is magában foglaló középdöntős csoportból.

Forrás: Győri Audi ETO KC

Elődje, a norvég Karl Erik Böhn szezon közben vette át a győri együttes irányítását, ám már akkor biztos volt, hogy csak az idény végéig marad, mivel a magyar szövetség csak azzal a feltétellel engedte el, hogy a nyártól már kizárólag csak a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.

A csütörtöki eseményen a csapat négy új játékosát, a nyártól Győrben játszó Herr Orsolyát, Hornyák Dórát, Rédei-Soós Viktóriát és Szepesi Ivettet is bemutatták.