Vágólapra másolva!
December 14-ig törölték az összes meccset, ahogy a 2013-as All Star-hétvégét is az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) a klubtulajdonosok és a játékos szakszervezet képviselői között fennálló bérvita miatt.

A bajnoki szezon októberben kezdődött volna, ám a csapatvezetők és a hokisok nem tudnak megegyezni a ligabevételek elosztásáról. Emiatt az NHL szünetel, közel 160 játékosa pedig már európai együttesekben szerepel.

A pénteki döntéssel már 422 mérkőzés, azaz a csapatonként 82 találkozóból álló alapszakasz több mint egyharmada (34,3 százalék) marad el.