Vágólapra másolva!
Remek támadójátékának köszönhetően öt góllal tudott győzni Romániában, a Nagyvárad vendégeként a Szeged a férfivízilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében szombaton.

Volgográdban nem bírta megmutatni valós tudását az Eger pólócsapata

eredmény, BL, D csoport, 2. forduló:
Nagyvárad (romániai) - A-Híd Szeged VE 9-14 (0-3, 2-4, 3-4, 4-3)
a Szeged góldobói:
Molnár T. 3, Kiss Cs., Kunac, Juhász Zs. 2-2, Younger, Szivós, Hegedüs, Kayes, Somogyi 1-1

A több magyar játékossal, a kispadon az egykori sokszoros válogatott Tóth László személyében magyar szakvezetővel felálló vendéglátók számára csúnyán indult a meccs, mert sokáig csupa szegedi gól esett.

A második negyed közepén, 0-4-nél szépített a Nagyvárad, de érdemben nem tudott beleszólni a találkozó végkimenetelébe. 6-1-re, 7-2-re, majd 11-4-re is vezetett már a Szeged, s csak utána tudott valamelyest kozmetikázni az eredményen a hazai együttes. A szegedieknél leginkább a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás volt elemében, aki egymaga háromszor is betalált a nagyváradiak kapujába.

A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Szeged a berlini Spandau 04-et verte 8-5-re, legközelebb pedig november 14-én, odahaza játszik az ötcsapatos csoport másik kiemelkedő gárdájával, a szerb Partizan Beograddal.