Vágólapra másolva!
Sportszerű viselkedésre kéri a súlyos büntetéstől tartó FTC női kézilabda szakosztálya a szurkolókat. A KEK-győztes csapat szerdán Szlovákiában játszik Bajnokok Ligája-selejtezőt a Michalovcével.

"A két klub közötti egyeztetések barátságos légkörben folytak, bár a Michalovce részéről már ebben a fázisban is érezhető volt egyfajta félelem" - írja a szakosztály honlapja.

Bár a szlovákok szerették volna megkapni a meccsre utazó szurkolók adatait, a Fradi tiltakozott a szokatlan eljárás miatt, valamint felhívta a Michalovce figyelmét, hogy a szakosztály semmilyen formában nem vesz részt a jegyek árusításában és a szurkolók utaztatásában.

A klub ugyanakkor "a múltbéli szomorú szlovákiai tapasztalatokból kiindulva" kiemelten kéri a drukkereket, hogy "ne üljenek fel semmilyen esetleges provokációnak, tartózkodjanak minden sportszerűtlen vagy rendbontó magatartástól" és "engedjék meg, hogy lányaink a pályán bizonyíthassák be, hogy vitathatatlanul a mi csapatunk a jobb!"

Egy korábbi, büntetést hozó viborgi meccs miatt akár több évre is kizárhatják az FTC-t a nemzetközi kupákból, amennyiben bármilyen rendbontás lesz Nagymihályon - hívja fel a figyelmet a klub közleménye.

A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében és a szurkolók könnyebb eligazodása miatt a szakosztály emelt létszámú, saját biztonsági személyzetet is visz magával a találkozóra. A visszavágót szombaton, Dabason játszák, a győztes a BL 16-os főtáblájára jut.