Vágólapra másolva!
Hét klub részvételével rajtol el szeptemberben a jégkorong MOL Liga 2012/13-as idénye, amelyben ezúttal magyar és román csapatok mellett egy szlovák együttes is indul.

A hazai szövetség tájékoztatása alapján a MOL Liga magyar-román-szlovák bajn oksággá duzzad, a HC Nové Zámky (Érsekújvár) is eleget tett ugyanis a nevezési feltételeknek.

A tavalyi nyolccsapatos mezőnyből hiányzik a Steaua Bucuresti és a Sapa Fehérvár AV19 - az már korábban eldőlt, hogy a székesfehérváriak idén nem indítják farmcsapatukat.

Magyar részről így a Dunaújváros, a Ferencváros, a Miskolc és az Újpest, romániai oldalról a Brassó és a Csíkszereda, míg Szlovákiából az Érsekújvár lesz résztvevője a MOL Ligának.

A bajnokság a tavalyihoz hasonlóan zajlik majd, az alapszakaszban kialakuló sorrend szerint indulnak a csapatok a rájátszásra. A páratlan számú nevező miatt az első helyezett erőnyerőként egyből az elődöntőbe kerül, míg a többi hat csapat ellenfélválasztás után csatázik a fennmaradó három helyért.

A Svédországból ismert rendszer azt jelenti, hogy elsőként a második helyezett választhat magának ellenfelet a mögötte végzők közül, és így tovább.

A tavalyi szezonhoz képest további változás, hogy a rájátszásban, ha egy mérkőzés rendes játékidejében nem születik döntés, előbb tíz perc hosszabbítás következik, és csak ezután következhetnek a büntetők.

A részletes menetrend a napokban készül el - tájékoztatott a szövetség.