Vágólapra másolva!
Nem tudott visszavágni a magyar férfivízilabda-válogatott a montenegróiaknak a Dublin-kupán a múlt heti, olaszországi vereségért. Az írországi nemzetközi torna szombat késő esti összecsapásán Kemény Dénes szövetségi kapitány olimpiai bajnoki címvédő együttese egy góllal maradt alul az Eb-ezüstérmessel szemben. Az utolsó negyed közepén még két góllal vezettek a magyarok.

Dublin-kupa:
Montenegró - Magyarország 10-9 (1-2, 3-2, 2-2, 4-3)
a magyar góldobók: Madaras, Hosnyánszky 3-3, Kiss G. 2, Varga Dénes 1

A dublini mérkőzés Madaras Norbert révén magyar góllal indult, majd egy újabb emberelőny végén Varga Dénes alakította 2-1-re az állást. Hosnyánszky Norbert távoli lökete után viszont két montenegrói találat következett, de Kiss Gergely tett róla, hogy a nagyszünetre 4-4-nél vonuljanak el a csapatok.

A harmadik játékrészt montenegrói gól vezette be, de nem sokkal később már 6-5-ös magyar vezetést mutatott az eredményjelző Hosnyánszkynak és a szintén duplázó Kissnek köszönhetően. Maradt azonban idő rá, hogy az ellenfél egyenlítsen (6-6).

A befejező nyolcpercben az ugyancsak kétgólossá előlépett Madaras jóvoltából került vissza a vezetés (6-7). Aztán büntetőből lett egál, de Madaras villámgyorsan válaszolt, sőt Hosnyánszky 9-7-re módosított a zárónegyed közepén. Innen is volt azonban visszaút a riválisnak, olyannyira, hogy visszavette a vezetést, így 10-9-re meg is nyerte a mérkőzést, amelynek több bírói ítélete is vitatható a beszámoló szerint.

A két együttes a londoni olimpián ugyanabban a csoportban szerepel.

A Dublin-kupa korábbi meccsei:
Magyarország - Románia 16-6 (5-0, 4-3, 2-1, 5-2)
Magyarország - Nagy-Britannia 13-8 (4-4, 4-1, 2-1, 3-2)

Vasárnap 16.30-tól Horvátországgal találkozik a magyar csapat.