Vágólapra másolva!
Bár a klub szerdai bejelentése után kérdéses volt a játéka, a pénteki bajnokin nem mellőzték a Barcelona kézilabdacsapatában a Veszprémbe tartó Nagy Lászlót. A világklasszis átlövő öt góllal segítette a Granollers elleni győzelmet, a Barca három körrel a vége előtt vezeti a bajnokságot az Atlético Madrid előtt.

A Barcelona szerdán jelentette be, hogy magyar átlövője nem hosszabbítja meg 2013-ig érvényes szerződését. Enric Masip technikai igazgató arról is beszámolt, a játékos csak a múlt szombaton közölte a klubbal, hogy már aláírt egy szerződést a Veszprémmel.

Az [origo]-nak a klub ügyeit belülről ismerő barcelonai forrása szerint az egyesület megdöbbent Nagy bejelentésének időzítésén, a bajnokságból ugyanis még négy mérkőzés volt hátra, köztük az Atlético elleni, a bajnoki arany sorsáról döntő összecsapás. A történtek után nem lehetett tudni, a magyar játékosnak milyen szerepet szán a hátralévő meccseken a klub, amelynek edzője és egyik játékosa szerint is rosszul időzítette Nagy a bejelentését.

A szerdai bejelentés utáni első találkozón Nagy László kezdőként kapott szerepet a Granollers elleni hazai meccsen, ő szerezte csapata első gólját 0-1-es állásnál, majd további négy gólt szerzett, a meccs jegyzőkönyve szerint százszázalékos dobóteljesítményt nyújtott.

A Barcelona 33-23-ra nyerte a találkozót, így továbbra is vezeti a bajnokságot az Atlético Madrid előtt.