Vágólapra másolva!
A Dabas férfikézi-csapatával vívott meccsel készült a Viborg elleni KEK-döntőre a Ferencváros női csapata. Az NB I B-s Dabasban játszik Elek Gábor, a Fradi lányainak edzője, de saját csapata ellen nem lépett pályára - írta a Blikk.

"El kellett keserítenem a lányokat. Úgy döntöttem, nem lépek pályára ellenük. Tartok tőle, hogy az előző évek gyötrelmeit visszakapnám a meccs során, a játékosok levernék rajtam a múlt gondját, baját" - idézte a viccelődő Eleket a napilap.

A mérkőzést 43-37-re nyerte a Dabas: "A Viborg elleni találkozó előtt mindenképpen hasznára válik a gárdának, hogy egy férfiegyüttes ellen játszhat. A fiúk sokkal gyorsabban és keményebben kézilabdáznak, mint a lányok."

A Fradi címvédő a KEK-ben, tavaly a nyolcaddöntőben kiejtette a Viborgot, a döntőben pedig a spanyol Mar Alicantét győzte le.

"Az elmúlt két év legnehezebb mérkőzése vár ránk. Ez a Viborg erősebb, mint a tavalyi volt, igaz a mi csapatunk is sokat lépett előre. Csalódott lennék, ha nem sikerülne a címvédés" - nyilatkozta Elek.