Vágólapra másolva!
A címvédő Szolnoki Olaj vesztett állásból fordítva verte az Albacompot a férfikosárlabda NB I elődöntőjében, így bejutott a fináléba. A másik ágon a Falco került előnybe a Körmenddel szemben.

Az Eurochallenge Kupában negyedik helyen zárt Szolnok rosszul kezdett Székesfehérváron, az első negyedben összeszedett 17 pontos hátrányt azonban a folytatásban fokozatosan dolgozta le, és bár a záró játékrésznek is még négypontos hátránnyal vágott neki, végül a maga javára fordította a mérkőzést. A Szolnok 3-0-ra nyerte a párharcot, és ismét készülődhet a döntőre.

A másik elődöntőben elsősorban az első két negyedben nyújtott meggyőző teljesítményt a hazai pályán játszó Szombathely, és miután a nagyszünetre húszpontos előnyre tett szert, az utolsó 10 percben szerzett mindössze 12 pont is elegendő volt ahhoz, hogy biztosan nyerje a találkozót.

A Falco így 2-1-re vezet, a negyedik összecsapásra vasárnap este, Körmenden kerül sor.

Eredmények, elődöntő, 3. mérkőzések:
Albacomp-Fehérvár - Szolnoki Olaj 71-80 (32-15, 8-15, 21-27, 10-23)
legjobb dobók
: El-Amin 24, illetve Gay 18
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Szolnok javára.

Falco-Szova KC Szombathely - Fortress-Lami Véd Körmend 82-75 (28-16, 21-13, 21-22, 12-24)
legjobb dobók
: Timberlake 29, Szabó Z. 16, illetve Townes 16, Németh I., Ferencz 12-12
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Szombathely javára.