Vágólapra másolva!
További három évig az Audi lesz a női kézilabda NB I-ben címvédő, Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC főszponzora. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá.

A szerződést Johannes Roschek, a vállalat pénzügyekért felelős ügyvezetője és Kelecsényi Ernő, a klub elnöke látta el a kézjegyével.

"Hosszú távon elköteleztük magunkat a csapat mellett, amely az eddigi sikereivel igazolja a döntésünk helyességét" - fogalmazott Johannes Roschek. "A jelenlegi idény az egyik legizgalmasabbnak és legsikeresebbnek ígérkezik a számunkra. Valamennyien szorítunk azért, hogy a célt, amit kitűztünk magunk el, teljesíteni tudjuk. Az nem véletlen, hogy még a BL-döntő előtt megkötöttük az újabb megállapodást, mert bármi legyen a végeredmény, mi a csapat partnerei maradunk."

Az Audi ETO KC a BL-döntőben a montenegrói Buducnost Podgoricával találkozik, a bajnokságban veretlenül nyerte az alapszakaszt és a végső győzelem nagy esélyese, mint ahogy a Győrött rendezendő Magyar Kupa négyes döntőjének is.