Vágólapra másolva!
Miután az osztrák jégkorongliga (EBEL) vezetői nem engedélyezték a szlovén Olimpija Ljubljanának, hogy új kapust nevezzen, így a Sapa Fehérvár AV19 elleni esti negyeddöntőben a 17 éves csatár, Anze Bernik lesz a hazaiak másik cserekapusa.

Miután kedden, hazai pályán kikapott a Sapa Fehérvár az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén, a csütörtöki Olimpija Ljubljana elleni idegenbeli párharc sorsdöntő lesz a magyar együttes számára.

A hazaiak azonban az összesítésbeli 3-2-es előny ellenére komoly bajban vannak, ugyanis egyelőre egy hadra fogható kapusuk van. Matija Pintaric eltiltását tölti, Jean-Philippe Lamoureux kedden sérült meg, így csupán Matic Boh az egyetlen, aki bevethető.

A Ljubljana ugyan szerette volna benevezni a 18 éves Mitja Korent, de az átigazolási időszak lejárta miatt ehhez nem járult hozzá a liga vezetése. Más megoldás híján így a szakvezetés a 17 éves fiatal csatárt, Anze Berniket öltözteti be, azaz ha bármi baj történne, akkor ő debütálhatna tartalékkapusként.