Vágólapra másolva!
Mentővel kellett elszállítani azt a nőt, akit két amerikai kosaras ütött meg egy szatmárnémeti szórakozóhelyen.

A CSM Targoviste szombaton 69-68-ra legyőzte idegenben a Szatmárnémeti VSK csapatát, miután a nyertes együttes tagjai ellátogattak egy helyi szórakozóhelyre.

A Manna.ro beszámolója szerint a Targoviste két amerikai légiósa, Chrissy Givens és Monique Coker tánc közben meg akartak ütni egy férfit, ám helyette a feleségét találták el.

Kis dulakodás után a nőt mentő szállította el, és be kellett varrni a szemöldökét a sürgősségin. "Nem tudom elfogadni, hogy egy profi kosárlabdázó hajnali háromkor olyan részeg legyen, hogy alig álljon a lábán" - nyilatkozta a megsérült nő. "Amíg a férjemre rászálltak, addig is mindenkivel dörgölőztek, mindenkibe belekötöttek. Azt a mentséget hozták fel, hogy kiégettem cigarettával a ruhájukat. Életemben nem cigiztem" - tette hozzá.

A Targoviste csapata nem kommentálta az esetet, az orvosi vizsgálatok szerint a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Román Kosárlabda Szövetség elnöke, Carmen Tocala szerint a büntetésről a rendőrségnek kell döntenie.