Vágólapra másolva!
Evan Kaufmann egyike lesz azon kevés zsidó származású sportolónak, akik német színekben szerepelnek nemzetközi versenyen. A 28 éves jégkorongozó a hétvégén Fehéroroszországban mutatkozhat be a válogatottban.

A düsseldorfi Metro Starsban játszó Evan Kaufmann az Egyesült Államokban született, zsidó nagyapja, Kurt Kaufmann a koncentrációs tábort túlélve repült nővérével a tengerentúlra. Kaufmann dédszüleit és több rokonát azonban meggyilkolták a náci táborban a világháború alatt, a csatár ennek ellenére úgy nyilatkozott, büszke arra, hogy a német színeket képviselheti. "Nem szabad a múltra gondolnom, nagy megtiszteltetés lesz a válogatottban játszani, de biztos, hogy érzelmileg furcsa lesz a német himnuszt hallgatnom" - idézte a Daily Mail angol napilap a német bajnokság góllövőlistáján előkelő helyen álló Kaufmannt.

Forrás: AFP/SID

Négy éve költözött Németországba, amelyet ma már a hazájának tekint. A hétvégi meccsen azon kevés zsidó férfi sportoló közé kerülhet, aki a világháború óta német színekben versenyzett. A nőknél Sarah Poewe volt az első, az édesanyja révén zsidó származású úszó a 2004-es olimpián a 4x100-as német vegyesváltóval bronzérmes lett.

Az 1936-os olimpiára már nem engedték ki a zsidó sportolókat, a holokauszt alatt megölt több millió ember között pedig rengeteg aktív és egykori sportoló is volt, így például Alfred Flatowot, az 1896-os olimpián korláton aranyérmes tornászt, Lili Henoch olimpiai bajnok sportlövőt és Werner Seelenbinder olimpiai negyedik birkózót is kivégezték.