Vágólapra másolva!
Számos nehézséggel küzdött az első Eb-meccse előtt Kemény Dénes kapitány szerint a pólóválogatott, amely végül fölényesen verte az olaszokat. A legyőzött világbajnokok szomorúak, mert nem hitték, hogy a két csapat közti különbség ilyen nagy.

Pólóleckét adott a magyar válogatott a világbajnoknak az Eb-n

Az Európa-bajnokság menetrendje

A világbajnok olaszok fölényes legyőzésével kezdte a hollandiai Eb-t a magyar pólóválogatott. Kemény Dénes szövetségi kapitány a válogatott hivatalos honlapján értékelte a meccset: "Elég sok nehézséggel meg kellett ma megküzdenünk. Első mérkőzés, néhány játékos most játszott először, Hárai Balázs legutóbb a Honvédban játszott, ehhez képest ma itt először. Rögtön el is ment az önbizalma az első rossz lövését követően, de vagány volt, mert aztán talpra állt."

Kemény nagyon fontosnak nevezte, hogy a csapat a nehéz kezdés ellenére megvalósította, amire készült, azaz ha nehéz lesz a meccs, bármelyik fázisában türelemmel játszik majd. Bár az elején Olaszország vezetett, a második negyedet 5-0-ra hozták a magyarok.

"Egy olasz csapattal játszottunk, ők nagy önbizalommal vetették ránk magukat, meg akartak verni, ezt lehetett látni" - mondta a szövetségi kapitány, aki a következő, Hollandia elleni találkozóról megjegyezte: "Abban a pillanatban, ahogy megvacsoráztunk, a holnapra kel koncentrálni."

"A magyarok egyből lőttek egy másikat"

A Vlv.hu megszólaltatta az olaszok egyik játékosát, Alex Giorgettit: "Az első negyed után azt hittük, a meccs a miénk. Aztán volt öt emberelőny, amivel mehettünk volna előre, de elhibáztuk mind az ötöt, a magyarok aztán leúsztak minket ötször, és lőttek öt gólt. Szerintem ott dőlt el a meccs. A második negyedben 5-0-t kaptunk, ha ilyen magas szinten kapsz 5-0-t, akkor már vége van a meccsnek, pláne a magyarok ellen."

Giorgetti nem nagyon hiszi, hogy fordíthattak volna a hajrában: "Nagyon nehéz volt, mert a két-három gól talán behozható, de a végén mindig négy-öt volt a különbség, és amikor lőttünk nagy nehezen egy-két gólt, a magyarok egyből lőttek egy másikat. Szomorúak vagyunk, mert azt hittük, hogy a különbség nem ilyen nagy."