Vágólapra másolva!
Végig vezetve 14-9-re legyőzte Macedóniát a férfivízilabda-válogatott, így három forduló után hibátlan teljesítménnyel vezeti a csoportját a hollandiai Eb-n.

Az Európa-bajnokság menetrendje

Férfivízilabda-Eb, harmadik forduló:
Magyarország - Macedónia 14-9 (4-2, 4-4, 2-1, 4-2)
a magyar góldobók:
Madaras, Varga Dénes 3-3, Steinmetz Á., Kásás, Biros 2-2, Szivós, Hárai 1-1

Kemény Dénes csapata a hagyományokhoz méltóan kezdte az Európa-bajnokságot, a világbajnok olaszokat és a házigazda hollandokat is magabiztosan verte. Csütörtökön Macedónia következett, és bár a játékunk ezúttal nem volt olyan ellenállhatatlan, mint az első két meccsen, komoly gondot nem okozott az egykori szerb és horvát válogatottakkal teletűzdelt ellenfél legyőzése.

Birosék ezúttal a nyitó- és a zárónegyedben kerekedtek egyértelműen a rivális fölé, ekkor mind a védekezés, mind a emberelőnyös helyzetek kihasználása jól működött, a középső két játékrészben ezt kevésbé lehetett elmondani. A második negyedben a négy gólunk mellé négyet be is szedtünk, a nagyszünet után pedig sokáig ugyanolyan pontatlanul játszottunk, mint az ellenfél, már több mint a negyed fele eltelt, mire Steinmetz révén megszületett az első gól.

A befejező játékrész elején is kimaradtak a magyar lehetőségek, és bár a macedónok találtak be először, és feljöttek kettőre, végül helyreállt a világ rendje, és sima ötgólos győzelem lett a vége.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A magyar válogatott három meccs után hibátlan teljesítménnyel vezeti a csoportját, legközelebb szombaton, 19 órától a görögökkel játszik.

Tudósítás percről percre

Negyedik negyed

Vége a meccsnek, öt góllal nyertünk, és bár a középső két negyed szorosabb volt, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Macedón időkérés után Benic egy húzásból szerzett góllal kozmetikázza az eredményt.

Szécsi ellenállhatatlan a zárónegyedben, ezúttal a kapufa segítségével hárít, Biros viszont nem hibázza el a helyzetét.

Varga Dénes ziccerben egy elegáns ejtéssel növeli az előnyt.

Újabb szép Szécsi-védés után elhamarkodjuk a támadást.

Kásás ötödik lövéséből a második gólját jegyzi.

Varga Dénes lövésére ezúttal odaér a kapus, de Szécsi is jó helyen van a másik oldalon.

Madaras a harmadik gólját zúzza a hálóba.

Harmadszor is mi hozzuk el a labdát, de Dimovszki szerez gólt.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Harmadik negyed

Kemény Dénes időt kér, Szécsi kivéd egy macedón előnyt, háromgólos vezetéssel fordulunk az utolsó negyedre.

Hárai két bekk között kicsavarodva szerzi a tizedik magyar gólt.

Kalinic lövése Varga Dénes kezéről pattan a léc alá.

Kis híján elpuskázunk egy újabb fórt, Perisic előbb megelőzi Steinmetzet, ő azonban nem hagyja annyiban, és kihasználja a kapus és védője bizonytalanságát.

Jól védekezünk, három macedón támadást fojtunk el idejekorán, viszont kihagyjuk az emberelőnyt.

Kiss Gergőt kínozza meg egy macedón bekk a kapu előtt, de a bíró nem lát szabálytalanságot.

Madaras ezúttal a kapufát döngeti meg.

Birosé a labda a ráúszás után.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Második negyed

Szünet.

Macedón előny és időkérés. Már kiegészülünk, amikor Letica távolról kilövi a jobb alsót.

Kimarad egy magyar emberelőny, Hárai kezéből kicsúszik a labda.

Madaras megint kívülről pattint a rövid felsőbe.

Egy másodperc van hátra a magyar emberhátrányból, amikor a macedónok bepöckölik a Szécsiről kijött labdát.

Varga Dénes zseniális mozdulattal, a blokkoló kezeken átívelve ejt a bal felső sarokba.

Kreckovic előnyből szépít.

Madaras egyből elengedi távolról, a kapusnak esélye sincs odaérni rá.

Kásás egy finom ejtéssel köszön be Percinicnek.

Kiss Gergely bombáját kivédi a macedón kapus, majd egy kontra után Misic veszi be a jobb felsőt.

A macedónok nyerik a ráúszást.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Első negyed

Vége a negyednek.

Kásás és Kiss Gergely hajszálpontos passza után Varga Déne húzza be a negyedik magyar gólt.

Biros kiállítása után megint létszámfölényben támadnak a macedónok, de Szécsi kivédi a lövést.

Randzic emberelőnyből lő, egy blokkoló kézről pattan a léc alá a labda.

Kalinic egy pattintott lövéssel szépít.

Újabb magyar gól fórból, ezúttal Szivós fejezi be az akciót.

Szépen végigjátszva egy emberelőnyt Steinmetz növeli az előnyt.

Kásás hozta el a labdát a ráúszásnál, az első gól viszont a második támadásunkból születik, Biros pattintja be a kapus hóna alatt.

Előzmények

A macedón válogatottban több volt szerb és horvát válogatott játékos is játszik, 2010-ben, a zágrábi Eb-n megszenvedtünk ellenünk, akkor a harmadik negyed végén még döntetlen volt az állás, de a negyediket végül simán behúztuk. A mostani Eb-n Macedónia a törököket 16-4-re legyőzte, a görögöktől 10-6-ra kikapott. A magyarok hibátlanok, a világbajnok olaszokat 12-8-ra, a házigazda hollandokat 19-6-ra verte.

A csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe jutnak, a második és a harmadik helyezettek a negyeddöntőben folytatják.