Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott második meccse csak egy negyedig volt szoros az eindhoveni Európa-bajnokságon, Kemény Dénes csapata végül tizenhárom góllal, 19-6-ra verte a házigazda hollandokat.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, A csoport, 2. forduló:
Magyarország - Hollandia 19-6 (2-2, 4-1, 5-2, 8-1)
Eindhoven, Pieter van den Hoogenband-uszoda
a magyar góldobók: Kiss G. 5, Hárai 3, Kásás, Hosnyánszky, Biros, Katonás, Szivós 2-2, Varga Dénes 1

Kicsit bágyadtan indította a meccset a magyar csapat - amelynek kapuját ezúttal Baksa védte -, bár Kásás és Hosnyánszky góljaival kétszer is megvolt a vezetés, még csikorgott a gépezet, így 2-2-vel zárult az első negyed.

A második nyolc perc elején Hárai szerzett gólt centerből, majd Kásás használt ki egy emberelőnyt, kezdett bemelegedni a csapat, és a nagyszünet előtti ötméterespárbaj után háromgólos vezetést jegyezhettünk fel.

A fordulás után Steinmezt harcolt ki egy kiállítást, amit Szivós használt ki, majd Kiss Gergely lepte meg nagyon messziről a kissé elbambuló kapust. Támadásban ekkor már sokkal összeszedettebben játszott a válogatott, Kásás például egy olyan passzal lepte meg Kisst, hogy a balkezes bombázó nem győzte megköszönni a kapásgólja után, de a centereink is nagyon éltek, hátul pedig hol a blokk, hol Baksa állta útját a holland lövéseknek.

Az utolsó nyolc perc hatgólos előnyről indult, de ekkor kezdődött az igazi gála, a hollandok teljesen összezuhantak, a magyarok pedig kedvük szerint lövöldözték a gólokat. Biros ötösből és lefordulásból is betalált - utóbbinál Baksa volt a gólpasszos -, megszerezve ezzel első két eindhoveni gólját, Katonás centerből volt eredményes, és Kiss is megvillant még kétszer, így 19-6 lett a vége, amely nagyjából megfelel az erőviszonyoknak.

A magyar csapat legközelebb csütörtökön 13 órakor játszik, amikor Macedónia lesz az ellenfél.

A 2. forduló további eredményei:
A csoport:
Görögország - Macedónia 10-6 (2-0, 3-1, 1-1, 4-4)
Olaszország - Törökország 24-7 (7-2, 4-1, 6-3, 7-1)

A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont (31-14), 2. Görögország 6 (24-18), 3. Olaszország 3 (32-19), 4. Macedónia 3 (22-14), 5. Hollandia 0 (18-33), 6. Törökország 0 (11-40)

B csoport:
Szerbia - Németország 13-12 (2-3, 5-2, 4-4, 2-3)
Spanyolország - Románia 12-10 (4-4, 3-3, 3-2, 2-1)
Horvátország - Montenegró 10-8 (3-2, 2-3, 3-3, 2-0)

A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (20-15), 2. Szerbia 6 (21-17), 3. Montenegró 3 (21-17), 4. Spanyolország 3 (17-18), 5. Románia 0 (17-22), 6. Németország 0 (19-26)

A csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe jutnak, a második és a harmadik helyezettek a negyeddöntőben folytatják.

PERCRŐL PERCRE

Első negyed

Kemény Dénes döntése alapján Baksa kezd a magyar válogatott kapujában. Madaras elhozta a labát az első ráúszásnál, mi vezettük az első támadást, de a holland kapus elhalászta a labdát a centernek szánt bejátszás után. A hollandoké volt az első lövés, de Baksa ezt védte, a túloldalon Kásás szépen lőtt a léc alá (1-0).

A hazaiak kapták a meccs első emberelőnyét, de Baksa védte az első lövést, a kipattanót pedig Gerritse mellépöckölte. Steinmetz Ádám lövése nem talált kaput, a hollandok pedig egyenlíteni tudtak, Gottemaker lőtt Baksa feje mellé (1-1). Nem sokáig volt döntetlen az állás, mi is kaptunk egy fórt, amit Hosnyánszky értékesített, középről lőtte szét a jobb felsőt (2-1).

Tanácstalanul adogattak a hollandok, majd jött az ilyenkor szokásos megoldás, megpróbálták megjátszani a centert, aki eltűnt három magyar szorításában, ezért ötméteres járt, amit Gottemaker pattintott a léc alá (2-2).

Biros jobb sarokra tartó löketét Stegman, a holland kapus tolta ki, aztán a mi kapunknál is az egri klasszis volt az egyik főszereplő, labdát szerzett, így 2-2-vel zárult az első negyed.

Második negyed

Ismét a magyar csapat hozta el a labdát, előnybe is kerültünk, de ezt nem sikerült kihasználni, Stegman nagyot védett Kásás lövésénél. 40 másodperccel később Hosnyánszky játszotta be a labdát Háraihoz, aki védőjével a nyakán befordult, majd közelről nem hibázott (3-2). Szivós kiállítása miatt emberelőnybe kerültek a hollandok is, de Baksa védeni tudott, mint ahogy a másik oldalon Stegman is.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Hárait nem tudták tartani a hollandok, három gólt szerzett centerből

A második negyed felénél Steinmetz szállított egy kiállítást, amit precízen végigjátszott a csapat, a figura végén Kásás éles szögből lőtt a hosszú sarokba (4-2). A hollandok is kaptak egy előnyt, időt is kértek, de nem sikerült gólra váltaniuk, Varga Dániel blokkolta Gerritse lövését. 38 másodperccel a félidő előtt Kásás tette a labdát Háraihoz, aki svédcsavart idéző mozdulattal szerzett szép gólt (5-2).

Akcióból nem ment a hollandoknak, így kaptak még egy ötméterest, Kramer be is dobta (5-3). Kevés idő volt hátra a szünetig, de az még belefért, hogy mi is kapjunk egy ötöst, amit Varga Dénes vágott be (6-3).

Harmadik negyed

Harmadszor is a magyar csapta hozta el a labdát, Steinmetzet addig gyilkolta a védő, amíg kiállítást kapott, és ezt megint szépen játszottuk meg, Szivós a falból húzta be a labdát (7-3). A hollandok támadása eredménytelenül zárult, Kiss Gergely pedig messziről lepte meg a holland kapust, aki csak beljebb segítette a labdát (8-3).

Hárai a visszaúszás közben szabálytalankodott, így kiküldték, a hollandok pedig kihasználták, hogy eggyel többen vannak a vízben, Verweij pattintott lövése kötött ki a jobb sarokban (8-4). Kásás ott folytatta, ahol az olaszok ellen abbahagyta, tömte a társakat jobbnál jobb labdákkal, ezúttal Kiss volt a címzett, aki kapásból tette be a labdát a hosszú sarokba (9-4). A sokadik pontatlan holland támadás után Gerritse szabálytalankodott, ami miatt ki kellett úsznia, Kemény Dénes pedig időt kért az emberelőny előtt. A kapitány intelmeit megfogadták a játékosok, gyors passzolgatás után Hosnyánszky küldte a labdát a helyére (10-4).

Aztán a hollandok is megvillantak, Kramer két magyar között harcolt ki magának lövőhelyzetet, és szépen lőtt a bal sarokba (10-5). Kiss Gergely egy ennél is látványosabb góllal felelt, kiemelkedett, majd bevágta a bal felsőbe (11-5). A hollandok Katonás kiállítása miatt még a harmadik negyed végén kaptak egy előnyt, de a lövés a blokkban elhalt.

Negyedik negyed

Varga Dénes vállalta magára a ráúszást, és meg is nyerte a különversenyt, így mind a négy negyed elején mi vezethettük az első támadást, ami góllal zárult, Szivós keresztpasszát Kiss Gergely vágta be (12-5). Varga Dénes kiállítása után a hollandok szépen játszották végig az akciót, Gerritse üresen maradt, ki is használta (12-6). A másik kapunál Hárai pazarul dolgozta ki magának a helyzetet, majd a bal sarokba simította a labdát (13-6). Steinmetz befordulása után ötméterest ítéltek a bírók, Biros volt az ítéletvégrehajtó, aki első gólját jegyezte az Eb-n (14-6).

Az újabb magyar előny végén Katonás húzta be a labdát közelről (15-6). Katonás nagyon belejött, gyorsan duplázott (16-6). A hollandok teljesen szétestek, a magyar csapat pedig gálázott, Baksa is feliratkozott a gólpasszosok közé, a kapus indításával Biros úszott meg, majd elsüllyesztette a hazai kapust, mielőtt a hálóba lőtt (17-6). Kiss ötödször is túljárt Stegman eszén, majd Szivós is vállalt egyet, csúnyán beesett az úthenger elé a holland csapat.

A végén még Szivós közeli húzását Stegman óriási bravúrral kiszedte, így 19-6 lett a végeredmény.

Előzmények

A hollandok csak két góllal kaptak ki az első meccsükön a görögöktől, de csoda lett volna, ha akár csak egy döntetlent is elértek volna Kemény Dénes fiai ellen.

A holland férficsapat legjobb eredménye az 1976-os, montreali olimpián szerzett bronzérem, de sem Athénban, sem Pekingben nem volt ott a válogatott, amely legutóbbi négy Eb-szereplése alkalmával nem tudott a tizedik helynél feljebb végezni.

A házigazda amúgy is minimális esélyeit tovább rontotta, hogy a magyar válogatott nagyon összeszedett teljesítményt nyújtott a regnáló világbajnok Olaszország ellen, amelynek esélye sem volt megnyerni a nyitómeccset.