Vágólapra másolva!
Hanga Ádám, a bajnoki ezüstérmes Albacomp kosarasa a spanyol élvonalbeli Assignia Manresa csapatához szerződött. A 22 éves hátvéd Dávid Kornél után a második magyar kosaras a legszínvonalasabb európai liga első osztályában.

Hanga 2+2 évre írt alá a katalán együtteshez, amely a legutóbbi bajnokság 15. helyén végzett a tizennyolc csapat között.

"Még június elején részt veszek Trevisóban egy háromnapos táborban, amely egyfajta börzének tekinthető, itt veszik szemügyre az NBA megfigyelői a legtehetségesebbnek tartott fiatal európai kosarasokat. Mivel a távlati terveim között szerepel az észak-amerikai profiliga is, nem árt megmutatnom magam" - mondta Hanga, akinek útját Lóránt András, az ugyancsak Spanyolországban - a második ligás Burgosban - szereplő Lóránt Péter bátyja egyengeti.

A 201 centis, rendkívül ruganyos, és távolról is ügyesen célzó Hanga a válogatottal is szerepel a nyáron: augusztusban az Európa-bajnoki pótselejtezőn, ahol Portugália és Finnország közül egy csapatot kell megelőzni ahhoz, hogy Magyarország 12 év után újból ott legyen az immár 24 csapatos Eb-döntőben.