Autóbalesetben hunyt el a legjobb német kézibírókettős

Bernd Methe, Reiner Methe kézilabdabíró-páros
Vágólapra másolva!
Tragikus autóbalesetben életét vesztette Bernd és Reiner Methe. A német ikerpár a világ egyik legjobb játékvezető-kettősének számított kézilabdában, éppen a Balingen-Magdeburg mérkőzésre tartottak, amikor kocsijuk teherautóval ütközött.

A német közvélemény mellett a világ kézilabdáját is sokkalta a hír: autóbalesetben meghalt a világ egyik legjobb játékvezető-párosa, Bernd és Reiner Methe. Az 1964. június elsején született ikerpár péntek késő délután a B 463-as úton Empfingennél eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy teherautóval.

A baleset 20 kilométerre Balingentől történt, ahová a páros bajnoki mérkőzésre igyekezett. A Baleingen-Magdeburg összecsapást a tragikus eset után elhalasztották.

A nemzetközi szinten is a legmagasabban jegyzett párosok közé tartozó, 47 esztendős Methe ikrek 1987-ben kezdtek bíráskodni, egy évvel később alkottak először közös párost a pályán.

1998 óta összesen 206 nemzetközi mérkőzéseken működtek közre, ők vezették volna vasárnap a Krim Ljubljana-Larvik női BL-mérkőzést is. A nemzetközi szövetség (IHF) jelölte a párost a decemberi női világbajnokságra is.

A páros több emlékezetes magyar érdekeltségű mérkőzést is vezetett, így a 2003-as női világbajnokság elődöntőjét, amelyet a magyar válogatott megnyert Dél-Korea ellen, a Győr 2009-es BL-elődöntőjét a Hypóval szemben, és a német páros sípolt 2010 júniusában Veszprémben a magyar-szlovén férfi vb-selejtező visszavágóján is, amikor a magyar nemzeti együttes kivívta a 2011-es világbajnokságon való szereplés jogát.

A duó vezette a 2010-es férfi Európa-bajnokság francia-horvát döntőjét, a német játékvezetők legutóbb 2011 áprilisában jártak Magyarországon, amikor a Veszprém-Barcelona BL-nyolcaddöntő (30-26) találkozót vezették.

Bernd Methe egy, Reiner Methe két gyermeket hagyott hátra.