Vágólapra másolva!
A férfivízilabda-Eurokupában, a legjobb16 közé jutásért zajló küzdelmek franciaországi állomásán második meccsét is megnyerte a Szolnok, amely a házigazda nizzai együttest verte két góllal a szombat esti összecsapáson. A Honvéd is továbbjutott, miután legyőzte az orosz Sturm együttesét.

Eredmény, E csoport, Nizza:
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - Nice (francia) 15-13 (4-2, 2-1, 6-4, 3-6)
a magyar góldobók:
Kovács O., Nyéki, Pásztor, Kis G. 3-3, Georgescu, Regős, Marnitz 1-1

A háromcsapatos nizzai torna második napján a Tisza-partiak, miután pénteken 9-5-re simán legyőzték az olasz Savonát, a vendéglátókkal szemben sem voltak udvariasak. Amint azt Mohi Zoltán klubelnök elmondta, a csoportelsőség megszerzéséért, ennél fogva az újabb győzelemért szálltak vízbe a Nice ellen, s az akaraterővel párosuló jó játéknak köszönhetően meg is született az újabb siker.

Jellemző a szolnokiak kiváló teljesítményére, hogy a harmadik negyedben már ötgólosra duzzadt az előnyük. Igaz, a befejező játékrészben a különbség kéttalálatnyira apadt - az elnök szerint a tetemes vezetés birtokában tudat alatt kiengedett a csapat -, nem volt kérdéses, hogy melyik pólós társaság a jobb.

A két győzelemmel - függetlenül a vasárnapi Nice-Savona összecsapástól -már megnyerte a tornát, és csoportelsőként kedvezőbb pozícióból várhatja a nyolcaddöntő október 16-i sorsolását a Szolnok.

N csoport:
Groupama-Honvéd - Sturm 2002 (orosz) 15-12 (3-5, 4-2, 4-3, 4-2)
a magyar góldobók:
Szivós 4, Hárai 3, Kovács, Gór-Nagy, Tóth 2-2, Jansik, Salamon 1-1

A Kőér utcában, tehát saját medencében vízbe szálló Honvéd rosszul kezdett, a három évvel ezelőtt LEN-kupa-győztes oroszok ma is erős, több válogatottal felálló együttese 2-0-ra gyorsan ellépett. Tóth Márton szépítése után is maradt a vendégfölény, 3-1, 4-2, majd a negyed végére - Szivós Márton két sikeres büntetőjével - 5-3-ra alakult az állás a csehovi alakulat javára.

A folytatásban aztán már pontosabbá vált a házigazda, s - a végül négy alkalommal is eredményes Szivós vezérletével - összejött az egyenlítés, majd 5-5 és 6-6 után Kovács Róbert, a Vasastól igazolt új szerzemény pattintásos bombájával először jutott vezetéshez a Honvéd, igaz, nem sokáig (7-7).

A harmadik játékrészt újabb védhetetlen Kovács-löket vezette be, orosz válaszokat követően Salamon Ferenc ötméteresből egalizált, utána pedig a válogatott center Hárai Balázs módosította két remek alakítással 11-9-re a mérkőzést, amely ekkor érkezett el a fordulópontjához. Tudniillik innen már nem engedte ki kezéből a vezetést, és persze a győzelmet sem a hazai csapat, amely 15-12-re nyert, s nem kétséges, hogy csoportgyőztesként masírozik be a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa legjobb 16 gárdája közé.

A bizakodás alapja, hogy a torna pénteki nyitónapján a csehoviak 16-4-re valósággal lelépték a trió harmadik - meglehetősen gyengécske - német tagját, s mivel a hármasból az első kettő jut a nyolcaddöntős mezőnybe, a vasárnapi Honvéd-Würzburg zárómeccs (kezdés: 12.15) merő formalitásnak tűnik.