Pérez Carlos: Legfeljebb a paralimpián tudom elképzelni magam

Pérez Carlos tizennégy éve él Magyarországon, magyarul számol és álmodik, mégis Kubában képzeli el a jövőjét, bár már maga sem tudja, hogy hol van a hazája. Londonban legfeljebb a paralimpián játszana, a mostani Veszprémet legalább olyan jónak tartja, mint a 2002-est, amely BL-döntőt játszott. A válogatottbeli díjazásáról nem beszél, de állítja, nem a pénzért vállalta a svédországi vb-t, Nagy László döntését pedig tiszteletben tartja, mert annak idején ő is sokat szenvedett hasonló helyzetben.

Augusztus 26-án betölti a negyvenet, mégis a fennállása legfényesebb sikerére pályázó MKB-Veszprém kulcsjátékosa. Carlos Reinaldo Pérez minden idők egyik legnagyszerűbb kubai és magyar kézilabdázója, új hazája színeiben 44 válogatott mérkőzésen 252 gólt lőtt eddig, a 2004-es athéni olimpián negyedik helyezésre vezette a válogatottat, klubcsapatával pedig tizenkétszeres magyar bajnok.

A következő mérföldkő a BL négyes döntője lehet a Veszprémmel, amely ha vasárnap nem kap ki Montpellier-ben, akkor csoportelső, és kikövezett útja van a legjobb négyig. "Papíron, de ez nem jelent semmit, mert tavaly is csoportelsők voltunk, aztán a Barcelonával szemben elbuktunk. De most szerintem erősebbek vagyunk, legalább annyira, mint amikor 2002-ben BL-döntőt játszottunk" - latolgat a 197 centis, 98 kilós, jobbkezes átlövő.

Pérez 1997-ben települt át Kubából Veszprémbe, és bár akkor még úgy hitte, néhány hónap után visszautazik, ebből semmi sem lett, azóta legfeljebb egy-egy párhetes havannai nyaralás fér bele. "Nagyon hiányoznak a lányaim, ők jelentik a kapcsot az óhazával. Megmaradt a kubai állampolgárságom, de mivel önkényesen maradtam Magyarországon, a jogaim döntő részét elveszítettem, nem is szavazhatok. Ennek ellenére úgy tervezem, ha majd egyszer visszavonulok, hazatelepülök Havannába" - részletezi terveit a 2003-as portugáliai vb gólkirálya, aki fénykorában a világ legjobb balátlövőjének számított, de a negyven felé közeledve sem kopott meg a tudása.

"Nincs ebben semmi titok, nagyon vigyázok magamra, egészen másképp élek, mint húszévesen. Akkoriban nem okozott gondot, hogy hajnalig tartó bulizás után menjek edzésre, manapság viszont háromszor is meggondolom, hogy felmenjek-e Pestre a salsaklubba. Imádok táncolni, de ma már egy ilyen este után legalább egy teljes napra van szükségem, hogy kipihenjem magam, így inkább otthon maradok. Annak idején be se kellett melegítenem, most viszont legalább háromnegyed órát tekergetem a tagjaimat az edzés előtt, hogy le ne sérüljek."

"Sokat pihenek az edzések között, ami kell is, mert hetente kilenc-tíz tréningünk van. Ebben a korban ez már nem egyszerű, de megvan a motiváció: megmutatni a világnak, hogy még mindig jó kézilabdázó vagyok. Tudom, hogy ez valamilyen szinten a csoda kategóriájába tartozik, minden áldott nap meg is köszönöm a jóistennek, hogy még így tudok kézilabdázni. Számomra ez a legjobb dopping, ez a büszkeség, hogy még mindig be tudom verni a gólt tíz méterről, a világ legjobb kapusainak is. Persze ma már nem csak a játék öröméért csinálom, pénzkereset is nekem a kézilabda."

"Én is szenvedtem, mint a kutya"

Az anyagiak elsősorban a válogatottsággal kapcsolatban vetnek fel kérdéseket, a pletykák szerint ugyanis Pérez milliókat kap egy-egy mérkőzésért, míg a társai jobbára ingyen játszanak a csapatban. "Mifelénk van egy mondás, miszerint úriemberek nem beszélnek pénzről, és én úriembernek tartom magam. Azt hiszem, ez magánügy, maradjunk ennyiben" - tér ki a válasz elől Pérez, mint ahogy a Nagy László-ügy értékelésébe sem akar mélyebben belemenni.

"Van véleményem, de azt megtartom magamnak. Tiszteletben tartom Laci döntését, ez az ő élete, neki kell meghoznia ezeket a döntéseket. Amikor tizennégy éve Magyarországra költöztem, én is szenvedtem, mint a kutya. Borzasztó nehéz döntés volt. Gondolom, Laci is hasonló cipőben járt. Nincs jogom ahhoz, hogy minősítsem a lépését."

Pérez azt mondja, tizenegy év után kettős identitás alakult ki benne, és bár spanyolul beszélgetünk, már magyarul számol és álmodik, miként a válogatottban is magyarnak érzi magát. "Olyankor teljesen azonosulok a feladattal, a társaimmal. Ezért is vállaltam a szereplést Svédországban, nem pedig a pénzért, ahogy azt sokan gondolták. Tudom, milyen sokat jelentene Magyarországnak az olimpiai részvétel, hiszen 2004-ben, Athénban már képviselhettem a második hazámat, és a negyedik helyezést pályafutásom csúcsaként tartom számon."

A svédországi vébén ennek ellenére csak három meccsen játszhatott, ennyire engedte el Hajnal Csaba, a Veszprém ügyvezető igazgatója. "Szerintem ebben az esetben a nemzeti érdek felülírta a klubérdeket. Látni kell, hogy nem vagyok már mai gyerek, régen fát lehetett vágni a hátamon, mindent kibírtam, ma viszont könnyebben sérülök meg. Figyelembe kellett venni azt is, hogy én egy befektetés vagyok a Veszprémnek, nem szabad kockáztatni, hogy valami bajom lesz. Szerencsére a németek elleni kulcsmeccsen öt góllal és jó játékkal tudtam segíteni a csapatot, de a spanyolok és a lengyelek ellen már nem éreztem magam jól, nem is ment annyira a játék."

"Nem akarok nevetségessé válni"

Péreznek hosszú pályafutása során számos kiváló edzője volt, ám azt mondja, Mocsai Lajos mind közül kiemelkedik. "Mocsai olyan, mintha az apánk lenne. Szakmai szempontból a többiek is nagyszerűek voltak, Lajos azonban több mint edző: pedagógus, gyámolító apafigura. Ha ő nincs mellettünk, amikor két éve megölték Marian Cozmát, nem is tudom, hogyan vészeltük volna át, hogyan dolgoztuk volna fel azt a rettenetes tragédiát" - tűnődik.

Júniusban lejár Pérez veszprémi szerződése, és egyelőre nem döntötte el, hogy lesz-e folytatás. "Most azt mondom, hogy visszavonulok, de sohase mondd, hogy soha. Szóval, nem tudom, ha jól megy a játék, és szüksége van rám a csapatnak, akkor ráhúzok még egy évet. De nevetségessé nem akarok válni. Ha még képes vagyok meccsenként tizenöt-húsz minőségi percre, akkor talán meggondolom magam."

És ha a válogatott kivívja a londoni olimpiai részvételt? Az lenne Pérez második olimpiája az athéni után. "London? Legfeljebb a paralimpián tudom elképzelni magam. Ennyi elég volt, ha visszavonultam, még elrendezem a dolgaimat Veszprémben, aztán visszamegyek Kubába, mégiscsak ott élnek a lányaim. Azt nem mondom, hogy hazamegyek, mert most már magam sem vagyok biztos benne, hogy hol a hazám."