Vágólapra másolva!
A Honvéd egy góllal kikapott a bajnoki címvédő Vasastól a férfi vízilabda-bajnokság szerda esti fővárosi rangadóján, a Kőér utcában. A Szeged szintén idegenben tudta legyőzni a Ferencvárost. 

Ami sikerült a Honvédnak a Magyar Kupában, ahol elütötte a négy közé jutástól a Vasast, nem jött össze a bajnoki összecsapáson, a vendégek idegenben tudtak nyerni. A válogatott center Hárai Balázs szerzett vezetést a hazaiaknak, utána viszont 2-1-re, majd 3-2-re is a Vasas vezetett a duplázó horvát világbajnok Miho Boskovic és a fiatal Fülöp Bence jóvoltából. Az egymás után kétszer eredményes Gór-Nagy Miklós révén azonban egyenlő (3-3) volt a félidőben az állás.

A harmadik játékrészben öt percet kellett várni az első gólra, ekkor Tóth Márton centergóljával visszavette a vezetést a Honvéd (4-3), viszont a harmadik találatát szerző Boskovic a negyed hajrájában egyenlített (4-4). A zárószakaszt a vendégek kezdték jobban, előbb az amerikai center, Jeff Powers jelentkezett be akciógóllal, aztán szabaddobásból Kovács Róbert volt eredményes, majd Fülöp lőtt gólt, így hárommal elhúzott a Vasas (4-7).

A Honvéd nem adta fel, előbb Gór-Nagy talált be, majd két perccel a vége előtt Hárai révén egy gólra felzárkózott (6-7), de egyenlíteni már nem tudott. Az éllovas Vasas megőrizte veretlenségét a bajnokságban, a Honvéd először kapott ki a szezonban.

Az eredmény:
Groupama-Honvéd - TEVA-Vasas-UNIQA 6-7 (1-1, 2-2, 1-1, 2-3)
góldobók: Gór-Nagy 3, Hárai 2, Tóth M. 1, illetve Boskovic 3, Fülöp 2, Powers, Kovács R. 1-1

További eredmények:
FTC-Fisher Klíma - Szeged-Beton VE 6-8 (2-1, 2-3, 2-1,0-3)
PVSK-Fűszért - OSC 11-6 (6-1, 2-1, 2-3, 1-1)
Bodrogi Bau-Szentesi VK - ZF-Eger 9-12 (2-3, 4-3, 1-4, 2-2)
ÚTE-Debreceni Fujitsu 6-16 (1-2, 1-5, 3-4, 1-5)
BVSC-Zugló - ASI 13-6 (2-3, 2-2, 5-0, 4-1)