Vágólapra másolva!
Bojana Popovic és Mirjana Milenkovic után újabb szerb születésű kézilabdázóval erősített a montenegrói női válogatott: a decemberi, dán-norvég rendezésű Európa-bajnokságon a korábban Győrött is szereplő Ana Djokic is pályára léphet.

Kihirdette a szeptember 24-26-s között Rotterdamban szereplő montenegrói nőikézilabda-válogatott bő keretét Dragan Adzic, a Zsiga Gyulát követő, frissen kinevezett új szövetségi kapitány.

A keretben helyet kapott a szerb születésű Ana Djokic is, aki először szerepelhet a montenegrói nemzeti együttesben. A keretben rajta kívül két olyan játékos is van, aki szerb létére montenegrói színekben indul, de a listán megtalálható az egykori magyar válogatott Kindl Gabriella is.

Djokic korábban a Knjaz Milos, a Napredak Krusevac, illetve a Győri Audi ETO csapatát erősítette, 2008-ban a horvát Podravkához igazolt, ahonnan a klub csődjét követően a montenegrói Buducnosthoz igazolt.

A montengrói Vijesti című lap szerint Eb-részvétele szinte biztosra vehető, a szakvezetés számára ugyanis csupán a 18 esztendős Suzana Lazovic áll rendelkezésre a beállós posztján.

A montenegrói keret:
kapusok: Sonja Barjaktarovic, Marina Vukcevic (mindkettő Buducnost), Mirjana Milenkovic (Biseri)
szélsők: Majda Mehmedovic, Jovanka Radicevic, Radmila Miljanic (mind Buducnost)
átlövők és irányítók: Bojana Popovic, Katarina Bulatovic, Ana Radovic, Marija Jovanovic, Milena Knezevic, Kindl Gabriella, Andjela Bulatovic, Jelena Markovic (mind Buducnost), Sandra Nikcevic (Podravka, horvát)
beállósok: Ana Djokic, Suzana Lazovic (mindkettő Buducnost).

A bő, 28-as Eb-keretnek a kapus Zeljka Tatar (Borac Banjaluka) mellett még tagja Maja Savic (Viborg, dán), Jovana Jovovic (Alicante, spanyol), Biljana Pavicevic, Ivana Stojanovic, Ana Milacic, Andrea Klikovac (mind Biseri), Jelena Despotovic, Sanja Premovic, Sara Vukcevic (mind Petrol bonus) és Ivana Bozovic (Buducnost) is.