Vágólapra másolva!

A Fehérvár nyerte az Ocskay-emléktornát

A házigazda Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata nyerte a második alkalommal megrendezett ifj. Ocskay Gábor-emléktornát, miután a vasárnapi döntőben 3-0-ra legyőzte a Graz 99ers együttesét.

A fináléban:
Sapa Fehérvár AV19 - Graz 99ers (osztrák) 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)

A fehérváriak a pénteken kezdődő szezon előtti felkészülési mérkőzéseken nem szerepeltek jól, ám a hétvégi torna előtt erősen fogadkoztak, megpróbálnak úgy játszani, hogy a tavaly elhunyt társukra méltóképpen emlékezzenek.

Már a szombati, szlovén Olimpija Ljubljana elleni találkozón sem volt gond, akkor az első harmadban ötször voltak eredményesek Palkovicsék, most pedig 2:11-nél máris megszületett a vezető gól Vas Márton révén.

Négy perc múlva nőtt a különbség, egy elhozott korongbedobás után Ladányi bombázott a jobb felső sarokba. Hetényi kapus megfelelő tartást adott hátul, egy ellentámadás után, a harmincötödik percben Palkovics nem hibázott. A záró harmadban érett játékkal tartotta a vezetést a házigazda.

A harmadik helyért:
Vienna Capitals (osztrák) - Olimpija Ljubljana (szlovén) 7-4 (1-1, 3-1, 3-2)