Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott jövőre az Európa-bajnoki részvételért pótselejtezőt játszhat, miután vasárnap, a selejtező utolsó napján számára kedvező eredmények születtek.

Székely Norbert együttese a C csoportban csupán két győzelemmel és hat vereséggel zárt, s a magyar szövetség tájékoztatása szerint a pótselejtező eléréséhez arra volt szüksége, hogy az A csoportban Belgium hazai pályán több mint 12 ponttal kikapjon Horvátországtól és Olaszország legyőzze a vendég holland csapatot.

Vasárnap aztán - a viadal honlapja szerint - a horvátok 15 ponttal győztek, s az olasz csapat is nyerni tudott.