Vágólapra másolva!
Doppingszert találtak Farkas Attilának, az Albacomp kosárlabdázójának a mintájában egy május 2-án elvégzett szűrés során.

A magyar szövetség (MKOSZ) pénteki közlése szerint Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője arról tájékoztatta az MKOSZ-t, hogy a Szolnoki Olaj-Albacomp negyeddöntő alkalmával a Tiszaligeti Sportcsarnokban végzett és előre be nem jelentett ellenőrzés során a 23 éves játékos mintája tiltott anyagot tartalmazott.

A szövetség az előzetes felülvizsgálati eljárást pénteken lefolytatta, és a center versenyengedélyét, valamint válogatott kerettagságát a doppingeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.

A negyeddöntő ötödik, utolsó mérkőzését a Szolnok nyerte 98-72-re.