Vágólapra másolva!
A következő idényben is Köstner Vilmos irányítja a Debrecen NB I-es nőikézilabda-csapatát, a cél a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutás lesz - mondta Gellén András, a klub többségi tulajdonosa és ügyvezetője.

A DVSC-Korvex egy évvel, 2011. június 30-ig meghosszabbította szerződését a vezetőedzővel, aki teljesítette a klubvezetés idei elvárását és az elmúlt 14 év legjobb bajnoki szereplését produkálva, megszerezte az ezüstérmet az élvonalbeli pontvadászatban - fogalmazott az ügyvezető.

Gellén András a következő szezonnal kapcsolatban elmondta, elsősorban a nemzetközi kupákban vár hosszabb szereplést. A DVSC-Korvex pályázni fog a BL négyes selejtezőjének a megrendezésére és hazai pályán a csoportkörbe jutást tűzik ki célul.

Ha ez sikerül, akkor legalább egy harmadik helyet várnak, amely további kupaszereplésre jogosít. Gellén szerint első nekifutásra butaság lenne ennél többet várni.

A hazai porondon a debreceniek ismét a bajnoki döntős szereplésre számítanak, ahol szorosabb eredményt várnak el, a Magyar Kupában pedig a négyes döntő a minimális célkitűzés. Ehhez a keretet is meg kell erősíteniük, amit Gellén akár szezon közben történő igazolásokkal is elképzelhetőnek tart. Ehhez első lépésként hétfőn két éves szerződést kötöttek Sopronyi Anettel.