Vágólapra másolva!
A Pécs nyerte a nőikosárlabda-bajnokságot, miután a döntő harmadik, pénteki mérkőzésén is legyőzte hosszabbítást követően a címvédő Sopront. A 2006 óta első bajnoki címét szerző pécsiek edzője, Füzy Ákos úgy fogalmazott: csapata a béka segge alól jött fel.

Söpréssel, azaz minden mérkőzést megnyerve, 3-0-lal húzta be a bajnoki döntőt a Pécs, amely története 11. bajnoki címét szerezte meg, s legutóbb 2006-ban tudott nyerni. Az utóbbi három szezonban a Sopron végzett az élen.

Döntő, 3. mérkőzés:
MKB-Euroleasing Sopron - MiZo Pécs 2010 96-100 (25-24, 19-22, 15-24, 28-17, 9-13) - hosszabbítás után
A legjobb dobók:
Honti 34, Horti 27, Milovanovic 20, illetve Quigley 34, Raksányi 14, Krnjic 13, Iványi 12
A párharcot 3-0-ra nyerte a Pécs.

Az már az első negyedben látszott, hogy a Sopron főként a palánk alatti játékot fogja erőltetni, mivel a Pécsnek több sérültje is volt azok közül, akik a légteret szokták uralni. Ugyanakkor a vendégek rendkívül harcosan játszottak és nem engedték ellépni ellenfelüket. A folytatásban még jobban feljavult a pécsiek játéka, ennek köszönhetően pedig két ponttal vezettek a nagyszünetben (44-46).

A folytatásban nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a hazai alakulat, de a Pécs megpróbálta tartani a lépést. Rendkívül kemény csatát vívtak egymással a csapatok, a palánk alatt rendszeresek voltak a könyöklések. A soproniak idegessé váltak, egyre többet hibáztak, így a zárófelvonásra 11 pontos vendégelőnnyel érkeztek a csapatok.

Az utolsó negyedet hatalmas elszántsággal kezdte a Sopron és hét perc alatt megfordította az állást (80-78). A hazaiak már öt ponttal is vezettek, mégis 16 másodperccel a vége előtt 82-82 volt az eredményjelzőn, Honti Kata két büntetőt értékesített, ám egyenlített a Pécs, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadást öt gyors ponttal kezdték a vendégek, majd Horti hárompontos akciójával feljött, Honti büntetőivel pedig egyenlített a Sopron. Quigley hármasával ismét elhúzott a Pécs, Iványi pedig növelte a különbséget. Milovanovic két pontra hozta fel csapatát, Toliver azonban ziccert rontott, Bujdosó büntetői pedig a bajnoki címet jelentették a Pécsnek.

"Ez az egész kollektíva diadala volt. Mindegy, ki volt a pályán, pedig sokan kidőltek az idény végére. A béka segge alól jöttünk fel. Azt hiszem, nagy ünneplés lesz Pécsett, én komótosan be fogok rúgni a buszon hazafelé" - értékelt Füzy Ákos, a Pécs vezetőedzője.

Soproni részről Székely Norbert vezetőedző elmondta: "Nem érdemeltük meg a bajnoki címet, nem volt meg az egység és a kohézió a csapatban. Hektikusan játszottunk, valami jól működött, aztán egy perccel később már egyáltalán nem. A vereség másik oka az erőtlen védekezés volt."

Az elmúlt 10 év bajnokai:
2001: MiZo-Pécsi VSK
2002: GYSEV-Ringa
2003: MiZo-Pécsi VSK
2004: MiZo-Pécsi VSK
2005: MiZo-Pécsi VSK
2006: MiZo-Pécs
2007: MKB-Euroleasing Sopron
2008: MKB-Euroleasing Sopron
2009: MKB-Euroleasing Sopron
2010: MiZo Pécs 2010

A Sopron-Pécs döntők krónikája:
1998: PVSK-Dália-Dalmand Rt. - GYSEV-Ringa 3-1
1999: GYSEV-Ringa - PVSK-MiZo 3-1
2000: MiZo-Pécsi VSK - GYSEV-Ringa 3-0
2001: MiZo-Pécsi VSK - GYSEV-Ringa 3-2
2002: GYSEV-Ringa - Pécsi VSK 3-0
2005: MiZo-Pécsi VSK - MKB-Euroleasing Sopron 3-0
2006: MiZo Pécs - MKB-Euroleasing Sopron 3-0
2007: MKB-Euroleasing Sopron - MiZo Pécs 2010 3-2
2008: MKB-Euroleasing Sopron - MiZo Pécs 2010 3-1
2010: MiZo Pécs 2010 - MKB-Euroleasing Sopron 3-0

A döntős párharcok állása: 6-4 a Pécs javára.