Vágólapra másolva!
A címvédő Sopron nyerte meg a nőikosárlabda-bajnokság rangadóját, miután 15 ponttal győzött Pécsen, így nagy lépést tett az alapszakasz-elsőség felé.

Eredmény:
MiZo Pécs 2010 - MKB-Euroleasing Sopron 60-75 (18-22, 19-17, 11-21, 12-15)
Legjobb dobók:
Ohlde 20, Vajda 11, illetve Holt 19, Toliver 14, Milovanivic 13, Hoti 12

Az euroligás csúcstalálkozó tétje az alapszakasz-elsőség volt, ugyanis két fordulóval a vége előtt a Pécs 19/1-es, míg a rivális 18/2-es mérleggel állt, és ha a novemberben, Sopronban 71-66-ra győztes baranyai gárda nyer, vagy legfeljebb 4 ponttal kap ki, akkor az utolsó körtől függetlenül már nem lehet megelőzni a 22 fordulós alapszakaszban.

A slágermeccs vendégfölénnyel indult, Székely Norbert együttese főként Amber Holt 12 pontjának köszönhetően hozta a nyitónegyedet, a Nicole Ohlde vezette házigazdák fordítottak, majd Zeljko Dokic pécsi másodedző reklamálása - illetve az azért kapott technikai hiba - után a soproniak a félidőre visszavették az előnyt (37-39).

Nagyszünet után maradt a zöld-sárgák fölénye, akik összesítve már 15-0-s rohamnál tartottak. Horti Dóra és az újonnan szerződtetett Kristi Toliver is remekelt, így a mecsekaljaiaknak esélyük sem volt a szépítésre. Sima sikerével a Sopron visszavágott a Pécsnek a hazai fiaskóért, és nagy lépést tett az alapszakasz-győzelem felé.