Vágólapra másolva!
Dwight Howard, az Orlando Magic centere a dallasi All Star-gálán Guinness-rekordot ért el: ülve, félpályáról senki nem dobott még hárompontos kosarat. A 211 centis kosaras a tavalyi, phoenixi gálán is próbálkozott a rekorddal, akkor azonban nem járt sikerrel. Dallasban viszont igen, sőt rögtön meg is javította saját csúcsát: előbb 42 láb (12,8 méter) távolságból talált be, majd két sikeres dobással megismételte a bravúrt, csakhogy ekkor már 52 láb és 6 hüvelyk (16 méter) távolról.


Nem ez az első eset, hogy Howard különleges előadással szórakoztatja a publikumot: 2008-ban a New Orleans-i All Star-gálán superman-jelmezben nyerte meg a zsákolóversenyt.