Kiszorultak az elitből a magyar pólóklubok

Az elmúlt hat évben arany-, ezüst- és bronzérmet is nyertek a magyar pólócsapatok az Euroligában, az idén azonban könnyen lehet, hogy egyikük sem jut be a sorozat legjobb nyolc csapata közé. Vajon válságba került-e az első számú hazai sikersportág, és a klubok nemzetközi visszaesése mennyire veszélyezteti a válogatott eredményességét?

Szerdán mind a négy magyar kupacsapat kikapott külföldi ellenfelétől: az Egert idehaza verte 11-7-re az olasz Pro Recco, a Vasas a címvédő montenegrói Primorac Kotor otthonában maradt alul 9-7-re, a Honvéd a Budvától szenvedett 14-6-os, megsemmisítő vereséget, az FTC pedig a LEN-kupa negyeddöntőjében 10-8-ra maradt alul Savonában. A Fradi ezzel el is búcsúzott a sorozattól, a Honvédnak és a Vasasnak minimálisra csökkentek a továbbjutási esélyei az Euroligában, de nincs sokkal jobb helyzetben a Eger sem.

Kemény kontra Kemény

"A klubcsapatok eredményessége úgyszólván közömbös a válogatott szempontjából, mivel azok a klubok, amelyek legyőzik a mieinket, jórészt magyar sztárok góljaival verik az Egert, a Vasast" - állítja Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. "Hogy legjobbjaink idehaza vagy külföldi együttesekben keresik a kenyerüket, szintén lényegtelen. Nyertünk már úgy olimpiát az én kapitányságom alatt, hogy csupán négy játékosom szerepelt a magyar bajnokságban (Sydney-ben - a szerk.), s úgy is, hogy csak egyetlenegy játszott kint (Athénban)."

Nem mindenki ért azonban egyet a szövetségi kapitánnyal, aki elsőként mindjárt édesapjától, Kemény Ferenctől kapja a kontrát. "Kupacsapataink gyengélkedése sajnos előbb-utóbb a válogatott szereplésére is kihat. Megtörik a verhetetlenségünk nimbusza, elterjed a bírók, sportdiplomaták, különféle rendű és rangú nemzetközi funkcionáriusok között, hogy nem is vagyunk már olyan jók, és szép lassan olyan ítéleteket is megengednek maguknak a játékvezetők, amilyenekre azelőtt nem vetemedtek volna" - jósolja a 78 éves edzőlegenda.

Tízszeresére növekedett a magyar klubok büdzséje

A klubok vesszőfutására a legkézenfekvőbb magyarázat a pénzügyi válság, az elszegényedett hazai egyesületek nem bírják a versenyt a dúsgazdag olasz és délszláv klubokkal. A legkirívóbb példa az Egert leiskolázó Pro Reccóé, amely évi ötmillió eurós büdzsével gazdálkodik, csupán a cserejátékosainak évi fizetése nagyobb összeg, mint az Eger teljes 2009-2010-es költségvetése.

"Nem biztos, hogy az anyagiak hiányára kellene fognunk a rossz kupaszereplést" - utasítja vissza felvetésünket Kemény Dénes. "Ahhoz képest, amikor 1997-ben átvettem a válogatottat, az élklubjaink költségvetése tizenhárom év alatt durván megtízszereződött. A válogatott sikerei elképesztő pénzeket generáltak, ám mivel a válogatott szponzorbefogadó képessége korlátozott, a támogatók egy része átterelődött a klubokhoz. Persze a pénzügyi válság a magyar vízilabdában is éreztette hatását, az utóbbi egy évben tizenöt-húsz százalékkal csökkent élcsapataink büdzséje, ami a válság egyéb hatásait tekintve nem is olyan tragikus mérték."

Ám miközben abszolút értékben nem vagy alig csökken a magyar pólócsapatok által elkölthető pénz mennyisége, az anyagi hátrány mégis egyre nő az európai vetélytársakkal szemben. Kérdés, hogy ilyen feltételek mellett meddig tudjuk tartani a tempót. Kemény Dénes egyelőre nem aggódik emiatt.

"Emlékszem, már az 1998-as perthi vb előtt az akkor mindössze kilencedik helyen végző horvátok több pénzt költöttek a vb-felkészülésre, mint amennyi a magyar vízilabda-szövetség az évi teljes költségvetése volt. Aztán mi mégis hét hellyel megelőztük őket. Mi mindig elmaradtunk a költekezés terén az olaszok, spanyolok, szerbek, horvátok, az utóbbi időben a montenegróiak mögött."

"Hiányzik a patrióta szemlélet"

Kemény korábbi másodedzője, a játékosként hosszú éveket Olaszországban töltő Bíró Attila már borúsabb képet fest a szövetségi kapitánynál. "Nehéz állni a versenyt, amikor az OB I csapatai közül több is a megszűnés szélén áll, vagy legalábbis súlyos gondokkal küszködik. Szűkül a mezőny, egyre kevesebb a jó meccs abban a bajnokságban, amelyről valaha büszkén állítottuk, hogy messze a legszínvonalasabb a világon. Nálunk mindenki imádja a vízilabdát, legalábbis szavakban, de amikor ki kell menni szurkolni, vagy a szponzornak bele kellene nyúlnia a pénztárcájába, akkor már mindenki elbizonytalanodik, tisztelet a kivételnek. Jómagam egri vagyok, büszke voltam, hogy szerdán háromezren szorongtunk a Bitskey Aladár uszodában, de az ilyesmi olyan ritka, mint a fehér holló.

Nemzetközi szinten eredménytelen sportágainkban, mint például a kosárlabda, rendre megtelnek a lelátók, a vidéki önkormányzatok odaállnak a csapatok mögé, nem úgy a pólóban. Hat-hét éve egy, legfeljebb két csapatban, elsősorban a Honvédban, s kisebb mértékben a Vasasban koncentrálódott az egész válogatott, a Honvéd meg is nyerte az Euroligát, de mára lemorzsolódott, végzetesen meggyengült."

Bíró szerint Montenegróban az egész ország odaállt az egyetlen versenyképes sportág, a póló mögé, nemzeti nagyvállalatok, például az ottani olajkonszern, a telefontársaság is betolja a pénzt, nálunk azonban hiányzik a patrióta szemlélet a nagytőke részéről.

"Montenegróban most a frissen született államokban mindig is tetten érhető kezdeti felbuzdulás tapasztalható, ugyanezt láttuk a kilencvenes években a horvátoknál és a szerbeknél viszonylatában, idővel azonban ez a lendület alábbhagy" - nyugtat meg Kemény Dénes.

De mi lesz a válogatottal?

Persze a magyar vízilabdát mindig is a válogatott teljesítményén keresztül ítélték meg, arra pedig senkinek nem lehet panasza, a zsinórban három olimpiát nyert Kemény-csapat a magyar sport zászlóshajója volt az elmúlt tízben. De vajon az is marad?

"Az elmúlt nyolc évben töretlen volt a szerves fejlődés, Sydney-ről Athénra, majd Athénról Pekingre sikerült négy-négy fiatal játékost beépítenem a csapatba úgy, hogy nem kényszerűségből, jobb híján tettem ezt, hanem ezek a srácok azért követeltek helyet maguknak, mert jobbak voltak a régieknél. Most egyáltalán nem biztos, hogy Londonra találok ilyeneket, de mégis kell váltanom, mert a nagy generáció - az 1972 és 1980 között születettek - lassan kiöregszik, de legalábbis már nem bír akkora terhelést, mint korábban" - mondja a szövetségi kapitány.

Hosnyányszky Norberte még jó ideig számíthat Kemény

Ennek a problémának az egyik oldalága négy háromszoros olimpiai bajnok, Szécsi Zoltán, Kiss Gergely, Kásás Tamás és Biros Péter esete. Utóbbi három a 2010-es idényt is kihagyja a válogatottban, és s csak 2011-ben száll be, Szécsi pedig egy váll- és egy térdműtéten van túl, most próbálkozik újra a védéssel.

Ami Kásást is felizgatja

"Szécsi tavaly tele volt krónikus sérülésekkel, ezért is nem vittem ki a római vb-re, májusig választ kapunk rá, hogy mire képes. Ha meggyógyul, nyilván bekerül a válogatott keretbe is, ahol persze meg kell küzdenie a helyéért, jókora lemaradást kell behoznia. A másik három extraklasszissal sima az ügy: 2011 nyarán elkezdik a válogatottal a felkészülést, s remélem, hogy a koruk majd nem látszik meg rajtuk."

Kásáson szerdán nem látszott meg, a Recco egyik legjobbjaként parádézott az Eger ellen. "Tamásnak igazán testre szabott ez a szerepkör, amit most Reccóban betölt. Egy szezonban tíz meccs, két hetet tud készülni egy-egy Euroliga-összecsapásra, legalább felébred benne a játékéhség. Ő is olyan, mint én voltam 38 éves koromban, bár ő még csak 34 lesz. Edzeni már nem szerettem, a meccsek azonban mindig felizgattak, igaz, Tamást már azok sem mindig. Viszont ha jövőre is megmarad ebben a státusban, hogy csak az Euroliga-meccseken szerepel Reccóban, akkor bízom benne, hogy hatalmas meccséhséggel érkezik meg a válogatottba. November táján mindig szokott küldeni nekem egy sms-t, hogy kirobbanó erőben érzi magát. Persze, mert sokat edz és keveset játszik. Remélem, jövő novemberben is kapok tőle egy ilyen üzenetet."

Jobb időbeosztást követelnek meg a szponzorok

Kemény szerint a sportág hazai szponzorációs technikái is jelentősen átalakultak. Eleinte, a kilencvenes évek végén gyakorlatilag mecénások voltak a támogatók, manapság viszont kőkemény üzleti partnerek, akik ingyen egy fillért sem adnak. "Nincs ezzel semmi baj, tulajdonképpen örömteli dolog, hogy van üzleti értéke a válogatottnak, s nem alamizsnát kapunk. Csakhogy a partnereink szigorúan kihasználják a szerződésbe foglalt lehetőségeiket, folyton fotózásra, filmezésre járnak a játékosaink meg én is, s minden ilyen reklámszereplés a szakmai munkától veszi el az időt. De ismétlem, ezzel nincs probléma, ilyen a biznisz, legfeljebb meg kell tanulni jól beosztani az időnket."

Gondok az utánpótlással

Valaha a fiatal magyar pólósoktól olyannyira elvárható volt az aktuális junior-Eb vagy -vb megnyerése, hogy az volt a kérdés: veretlenül nyerik a viadalt, vagy kicsit nehezebben. Mára azonban ez is megváltozott.

"Az elmúlt két évben egy junior Európa-bajnoki hatodik és egy ifjúsági világbajnoki - még kimondani is szégyellem - kilencedik hely a mérlegünk, pedig 2007-ben még megnyertük Long Beachen a világbajnokságot Varga Dénes és Hárai Balázs vezérletével" - mondja keserűen Kemény Ferenc, a szövetség utánpótlás-igazgatója. " Szerencsére még ezekből a relatíve gyengébb évjáratokból is sikerült két olyan játékost kiemelnünk, Erdélyi Balázs és Vámos Márton személyében, akiket Dénes meghívhatott a nagyválogatott edzéseire. Sokat fogunk még hallani róluk."

Erdélyi Balázs és Maurizio Felugo az Eger - Pro Recco meccsen

Míg összességében rosszabb a felhozatal, paradox módon Budapesten éppen a bőség zavara okoz problémát. "Sydney után megnégyszereződött a gyermek vízilabdázók száma, a válogatott sikerei által generált lelkesedés oda vezetett, hogy az addigi 1500-zal szemben pár év alatt 6000-re duzzadt a pólózó gyermekek létszáma. Igen ám, csakhogy a fővárosban nincs elegendő uszoda, vízfelület, s megfelelő számú képzett edző sem. Tumultuózus jelenetek zajlanak le az uszodákban, a pólósok és az úszók szinte gyilkolják egymást minden négyzetcentiméternyi vízfelületért. Elképesztő, hogy az elmúlt másfél évtizedben egyetlen kormány sem volt képes megépíteni Budapesten egy olimpiai méretű úszóstadiont" - jegyzi meg a szövetségi kapitány.

"Ne essünk pánikba!"

Végezetül megkérdeztük tőle, mi lesz akkor, ha klubszinten idén elmaradnak a sikerek, ami most már gyakorlatilag borítékolható. "Akkor le kell vonni a konzekvenciákat, de pánikba semmiképpen sem eshetünk. Tavaly ötödikek lettünk a világbajnokságon, de nem öntöttem ki a babát a fürdővízzel, nem kezdtem el kapkodni, nem akarok mindent megváltoztatni. Ami jó, azt meg kell tartanunk, ami nem, azt el kell hagynunk. Ez a szakemberek dolga, a szurkolóé pedig az, hogy szurkoljon, s ilyenkor is álljon a csapat mellé, ne csak akkor, amikor dőlnek a sikerek. De szerintem ezzel nincs baj."

Kemény szerint tavaly az volt a világbajnoki gyengébb szereplés oka, hogy nem sikerült elegendő időt edzőtáborozással töltenie a válogatottnak. "Nekünk hosszú, legalább nyolc-tíz hetes felkészülésre van szükségünk, ennyi idő kell a védekezési és támadási sémák beidegződésére, s a különböző erőnléti szinten álló játékosok homogén csapattá gyúrására. Amikor megvolt ez az idő, akkor mindig győztünk. Amikor nem - például a 2001-es margitszigeti Eb vagy a tavalyi római vb előtt, amikor csak négy, illetve öt hét állt a rendelkezésemre - akkor nem szerepeltünk eredményesen. Idén lesz időnk, jövőre, az olimpiára kvalifikáló világbajnokság előtt viszont nem. Azaz rá kell majd cáfolnunk az évtizedes tapasztalatokra. De muszáj lesz, mert a világbajnokságról csak a három dobogós csapat jut ki egyenes ágon a londoni olimpiára!"

Ch. Gáll András