Vágólapra másolva!
A szinte végig hátrányban lévő magyar válogatott hat másodperccel a vége előtt egyenlítve 21-21-es döntetlent játszott az eddig százszázalékos Spanyolországgal a kínai nőikézilabda-világbajnokság középdöntőjében. 

Középdöntő, II. csoport (Szucsou):
Magyarország - Spanyolország 21-21 (8-10)
gól: Zácsik 5, Bulath 4/1, Juhász 3, Tóth K. 2, Kovacsics 2/1, Orbán 2, Bódi 1, Tomori 1, Szabó 1, illetve Martin 6/4, Beg. Fernandez 5, Barno 3, Mague 2/1, Bea. Fernandez 1, Cuadrado 1, Aguilar 1, Pinedo 1, Oncina 1

A jobbára nem túl látványos, brusztolós mérkőzésen sok hibával, gyakran kapkodva játszott a magyar válogatott, amely védekezésben ugyan végig elfogadhatót nyújtott, támadásait azonban mindössze 29 százalékos hatékonysággal fejezte be az első félidőben.

A mélypont a 18. perc tájékán jött el, amikor négy góllal elmentek a spanyolok (4-8), Mátéfi Eszter időkérése azonban felhozta a csapatot, noha a szövetségi kapitány által kért lendületet és vállakozókedvet azért még lehetett volna fokozni.

A második félidőt kétgólos hátrányból kezdtük, majd az egyenlítés is összejött, a vezetést azonban egyszer sem sikerült átvenni. Ahogy fogyott az idő, úgy lett egyre feszültebb mindkét csapat, a bírók sorra adták a kiállításokat. A csata végig szoros volt, a magyar játékosok pedig akkor találtak magukra, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Az utolsó percben a spanyolok emberelőnyből vették be a magyar kaput, ám hat másodperccel a vége előtt - az idén még a junior válogatott színeiben Eb-ezüstöt szerző - Zácsik Szandra bombája pontot hozott az Eb-2. ellen.

A döntetlen azért is értékes, mert a magyar válogatott két meghatározó játékosa, a sérült Vérten Orsolya és a beteg Szucsánszki Zita nélkül vette fel a harcot, ráadásul a gólfelelős Tóth Tímea egyszer sem volt eredményes a spanyolok ellen.

Forrás: MTI

Vasárnap, magyar idő szerint 10.15-kor az olimpiai és Európa-bajnok norvég együttest nagy meglepetésre legyőző dél-koreaiak következnek.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány: "Olykor 'ellenszélben' játszottunk, de több szót nem szeretnék erre vesztegetni, mert nagyon sok technikai hibát követtünk el, ezek többsége ki nem kényszerített hiba volt, olykor csak egymás lábához vagdostuk a labdát. A bíráskodásról csak annyit: nem egyformán ítélték meg a belemenéseket és a hétmétereseket. A lányok hatalmas szívvel küzdöttek, büszke vagyok rájuk. Arra azonban nem, hogy az első félidőben gyakorlatilag bent maradtunk az öltözőben, pedig egész nap azt mondogattam nekik, hogy ez már egy középdöntő, ráadásul a másik csoport győztesével játszunk. Nagyon fiatal együttessel raboltunk pontot a spanyoloktól, ez előremutató a jövőre nézve. Sajnálom, hogy nem nyertünk, igaz, egyetlen pillanatig nem vezettünk."

Zácsik Szandra: "Kőkemény meccs volt, nehezen melegedtünk be, a spanyolok meg nagyon pörögtek. Az is baj volt, hogy nem játszottuk végig a támadásainkat, sokszor hamar ellőttük a labdát. A védekezésben próbáltunk mi is annyira keményen küzdeni, mint ellenfelünk, de a spanyolok támadásban is rettenetesen agresszívan kézilabdáztak. Kár, hogy a spanyolok némi bírói segítséget is kaptak. Örülünk az egy pontnak, az is valami, de sokkal jobb lett volna nyerni."

Jorge Duenas, a spanyolok szövetségi kapitánya: "A magyar csapat remekül küzdött és óriási meccset vívtunk, sajnálom az elvesztett pontot. Az elején jobban kezdtük a mérkőzést ellenfelünknél, de minden pillanatban elmondtam a játékosaimnak, hogy egy pillanatig se gondolják azt, hogy megnyertük a mérkőzést."

további eredmények, II. csoport:
Koreai Köztársaság - Norvégia 28-27 (13-14)
Románia - Kína 40-19 (21-12)

a csoport állása:
1. Spanyolország 5 pont
2. Románia 4 (95-69)
3. Koreai Köztársaság 4 (88-80)
4. Norvégia 4 (77-71)
5. MAGYARORSZÁG 1
6. Kína 0

A középdöntőt a csoportmeccsekről hozott pontokkal kezdték a csapatok, amelyek közül csoportonként az első kettő helyezett jut be az elődöntőbe.

I. csoport (Jangcsou):
Franciaország - Angola 33-23 (15-9)
Oroszország - Németország 34-22 (16-13)
Dánia - Ausztria 30-27 (15-16)

a csoport állása:
1. Oroszország 6 pont
2. Dánia 6 (81-69)
3. Franciaország 4
4. Ausztria 2
5. Angola 0 (66-84)
6. Németország 0 (63-90)