Vágólapra másolva!
A Ferencváros egy góllal legyőzte vasárnap délelőtt a házigazdák együttesét a vízilabda LEN-kupa nagyváradi selejtezőjében, ezzel csoportmásodikként bejutott a sorozat legjobb 16 csapata közé. A továbbjutást már szombaton kiharcoló Szeged Beton harmadik meccsét is megnyerte, így hibátlanul került a nyolcaddöntőbe. 

I csoport (Nagyvárad):
FTC Fisher Klíma - Oradea (román) 11-10 (4-1, 4-4, 1-3, 2-2)

A válogatott honlapjának (www.vlv.hu) beszámolója szerint jól kezdett a magyar csapat, a harmadik negyedtől azonban már érződött a játékosokon a fáradtság, így a vége izgalmasan alakult, a továbbjutáshoz szükséges egygólos győzelem azonban meglett.

A csoport végeredménye: 1. Oradea 6 pont (31-25), 2. FTC 6 (34-30), 3. Kosice 6 (31-27), 4. Sori 0

Az azonos pontszámú három csapat összevetésében az Oradea volt a legjobb, a Kosice pedig a legrosszabb, mert a két együttes mérkőzésén a hazaiak három góllal (9-6) nyertek, míg az FTC elleni találkozóikon egy gól döntött. A csoportokból az első két helyezett jutott a legjobb 16 közé.

Harmadik mérkőzésén is győzött a címvédő Szeged a vízilabda LEN-kupa hazai selejtezőjében, vagyis százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább.

H csoport (Szeged):
Szeged Beton - Duisburg (német) 14-9 (3-2, 5-2, 3-3, 3-2)

A két korábbi összecsapásukon rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtó szegediek vasárnap is magabiztosan játszottak, győzelmükhöz a második negyedtől nem férhetett kétség.

A csoport másik mérkőzésén:
Posillipo (olasz) - Montpellier (francia) 17-5 (5-0, 3-2, 4-0, 5-3)

A csoport végeredménye: 1. Szeged 9 pont, 2. Posillipo 6, 3. Montpellier 3, 4. Duisburg 0