Vágólapra másolva!
Pénzügyileg ismét nehéz helyzetbe került a Ferencváros nőikézilabda-csapata, ám úgy tűnik, sikerült megtalálni a megoldást: a szakosztály kisebbségi tulajdonosa, Maglódi Lajos ügyvezető eladja 49 százalékos részét egy új befektetőnek.

"Az utóbbi napokban több cikk is megjelent a Fradi nőikézilabda-szakosztályának nehéz anyagi helyzetéről, most úgy tűnik, sikerült megtalálnunk a megoldást. A befektetők megvásárolják Maglódi Lajos ügyvezető 49 százalékos részét, elindulunk a stabilitás felé vezető úton, konszolidáljuk a kft-t" - árulta el az [origo] megkeresésére Kovács Miklós klubigazgató, aki elmondta, az FTC holding-rendszerre épül, azaz a szakosztályok önálló gazdasági szervezetként működnek, de a klub a többségi tulajdonos.

Maglódi ettől még marad a posztján, de a szakosztály áttér a kettős ügyvezetésre, azaz egy gazdasági szakember is segíti majd a munkát.

"A döntés legkorábban jövő csütörtökön realizálódhat. Szerdán lesz taggyűlés, ahol alá lehet majd írni az ehhez szükséges dokumentumokat" - tette hozzá a klubigazgató.

"A csapat hétvégi, dániai kupameccsén ott voltam a csapattal, beszéltem a játékosokkal, mondhatom, a változás kulturált, európai keretek között történik. Lajos belátta, korlátok közé szorult, elérkezett arra a pontra, ahonnan már nem tud továbblépni. Mi viszont találtunk befektetőt."

Kovács azon információnkat, hogy a leendő befektető az Orangeways, illetve a mögötte álló milliárdos vállalkozó, Kedves Ferenc lenne, cáfolta.

Megkerestük Maglódi Lajost, aki elmondta, korábban is jelezte, ha érkezik komoly befektető, akkor megválik tulajdonrészétől. "Eljött a pillanat, eladom a részemet, s ha még igényt tartanak a munkámra, akkor természetesen maradok. Lesz még egy ügyvezető, a mostani pénzügyi világban igenis kell olyan szakember, aki átlátja a helyzetet, aki jár a pénz után."

Maglódi hozzátette, ugyan a két kézilabda-együttes együtt alkotja az FTC Kézilabdasport Kft-t, jelen állás szerint az új tulajdonos a női csapat gazdasági életét rendezi, a férfiak gazdálkodásával minden rendben van. Szerinte a legfontosabb, hogy a női együttes együtt maradjon, az adósságokat rendezzék, s csak utána lehet azon gondolkodni, hogy a hiányposztokon erősítsenek.