Vágólapra másolva!
Amikor augusztusban a főtámogató mellett válogatott klasszisai is elhagyták a Honvéd nőivízilabda-csapatát, sokáig úgy tűnt, megszűnik az utóbbi öt év legeredményesebb (háromszoros bajnok, LEN-kupa-győztes) csapata. Aztán nemcsak megmaradt, de kiváló utánpótlásának köszönhetően - soraiban három 13 éves játékossal - az OB I-ben is elindult, ahol már mérkőzést is nyert. Az anyagi helyzet viszont azóta sem javult, a csapat szponzort és kiutat keres, az edző a lakására felvett jelzálogkölcsönből finanszírozza a munkáját.

"Korábban a Honvéd vízilabda-szakosztályán belül közös büdzsével rendelkeztünk, öt évig a legsikeresebb női klubként dolgozhattunk. A nyári, római világbajnokságon derült ki, zűr van, de megnyugtattak, ez maximum a felnőtt csapatot érintheti, az utánpótlás üzemelhet tovább" - mesélte a csapat edzője, Rottler Antal, aki szerint a T-Mobile kiválása váratlanul érte, s alapjaiban rendítette meg a csapatot.

A pekingi olimpián negyedik helyet szerző csapatban hat, a nyári, római vébén hetedik helyen záró együttes keretében nyolc Honvéd-játékos kapott helyet, s ugyan néhány játékos másik csapathoz szerződött, négyen (Györe Anett csapatkapitány, valamint Dr. Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra és Menczinger Katalin) jelezték, akár harmadannyi fizetésért is folytatnák szereplésüket.

"A bajnoki nevezés előtt három héttel még azt mondták a Honvédnál, felnőtt csapat ugyan nem lehet, de az utánpótlás maradhat. Egy héttel később már erről is lemondtak, más kérdés, hogy utólag végül legalább ezt jóváhagyták" - panaszkodott az edző, aki szerint egyetlen megoldás maradt, önfenntartásra berendezkedni.

Távozott a teljes csapat

A veszteség óriási volt. Valkai Ágnes és Tóth Ildikó már a vébé előtt jelezte, Görögországban folytatja, az anyagi problémák miatt Györe az olasz Rapallo Nuotóhoz, Menczinger és Keszthelyi Rita a Dunaújváros együtteséhez igazolt, de távozott Gyöngyössy Anikó, Takács Orsolya, Kisteleki Dóra, Kotsidou Nikoletta, illetve Anna Pardo is, míg Zantleitner Krisztina, Péteri Eszter, illetve a világbajnok kapus, Horváth Patrícia befejezte pályafutását.

A Honvéd megengedte, hogy a név maradjon, az egyesület lehetőségeinek megfelelően, ha szerény mértékben is, de segíti a lányokat. Így például a csapat szerdánként használhatja a Kőér utcai uszodát, persze, amikor a férfiak bajnokit játszanak, akkor marad a lelátó és a szurkolás. A megnyugtató megoldást mindenképpen egy főszponzor jelentené, amelynek akár a nevét is felveheti a csapat. "A hosszabb távú jövőnk anyagi szempontból még teljesen nyitott. Szívesen vennénk és keressük egy állandó főtámogató segítségét. Eladók vagyunk" - mosolyog Rottler.

Forrás: Honvéd POLO

Kovács Imre, aki az utánpótláscsapatok mellett az egyik korosztályos válogatott edzője is, úgy véli, 36 lányt nem lenne szabad csak úgy a szélnek ereszteni. "Rossz a szemlélet, azt kellene nézni, hogy ők 36-an jó közösségben, jó helyen vannak, nem kallódnak el" - mondja. Szilárdan hiszi, hogy a sportolás nem ennek a maroknyi lánynak a belügye, jó példát mutatnak a környezetük számára is. Félévente bekéri a gyerekek bizonyítványát, ellenőrzőjét, aki nem tanul megfelelően, edzésre sem járhat.

A csapat költségvetése 9 millió forint, ebből az edzőkre nem futja, és persze a kizárólag amatőr státuszban lévő játékosok sem kapnak fizetést. Komoly a baj, hiszen szerelemből nem lehet hónapokig megélni, márpedig a női vízilabda egyik legfontosabb utánpótlásbázisánál nincs fizetés.

"Eleinte úgy tűnt, csak a fiatalokat indítjuk el, aztán kiderült, a serdülő és az ificsapat akár az OB I-ben is részt vehetne, s ez mindössze 600 ezer forint pluszköltséggel járna. Ezt személyes kapcsolatok révén bevállaltuk" - mondja Rottler, s szemlesütve bólogat, miközben valaki megjegyzi, saját lakására vett fel jelzálogkölcsönt, hogy dolgozhasson tanítványaival.

"Célunk? Jól játszani"

A szakosztály egyébként is a legendás uszodai idők barátságát idézi, a szülők összejárnak, kisbuszt bérelnek a vidéki meccsekre, edzőtáborokat szerveznek, orvosi teamet hoznak létre - a beszélgetés során az látszik, a fanatizmus nem ismer határokat. Akadnak olyanok, akik pluszmunkákat vállalva fedezik a gyermekük szenvedélyével járó költségeket, hiszen nem csak fővárosiak pólóznak itt, hanem környező településekről, 50-60 km-ről is bejárnak.

"A célunk? Jól játszani" - összegez Rottler. "Úgy terveztük eredetileg, hogy több csapattal is azonos szinten leszünk, de közben néhány vetélytársunk megerősödött. Arra azonban büszkék vagyunk, hogy a toronymagasan jobb Szentest és Dunaújvárost leszámítva partiban tudunk lenni az ellenfelekkel, sőt, már van is egy győzelmünk, tehát a tízcsapatos bajnokságban nem az utolsó helyet foglaljuk el."

Forrás: Honvéd POLO

Arra a kérdésre, vajon a Honvéd megszűnésével kaptak volna-e ajánlatot máshonnan a lányok, Rottler csak annyival válaszolt: "Kilenc játékost adunk a Héraklész-válogatottba, jó az utánpótlásunk." (A Héraklész program olyan tehetséggondozási rendszer, amely a kiválasztástól az olimpiai felkészülésig segíti az utánpótlás legtehetségesebb versenyzőit - a szerk.)

Kovács Imre is ezt erősíti meg, szerinte "a két alsó korosztályos bajnokságban biztos dobogósok leszünk".

A lányok ereje azonban szép lassan elfogyhat, hiszen hétről hétre több fronton kell helyt állniuk. Az OB I-ben szereplők között mindössze egy olyan játékos található, aki betöltötte a 18 évet, a gerincet az 1994-95-ös születésűek alkotják. Három olyan tehetség is akad, aki rendszeresen játszik a felnőtt csapatban, de még csupán 13 éves. Ráadásul a vetélytársakhoz képest mind térben (sokszor csak a kapu mögötti terület marad az edzésre), mind időben (nem minden nap, akkor is csupán 1-1 órára) kevesebb lehetőség marad a medencés felkészülésre.

Forrás: Honvéd POLO

Rottler Antal és Kovács Imre

A korból adódó élettani különbségeket firtatva az edzők megnyugtattak, azért a női vízilabdában nem vészes a helyzet. "A legjobb csapatok szerencsére nem verik össze lányainkat a vízben, de amikor a helyzet megkívánja, akkor tudunk kemények lenni. Mert ha nem vesszük fel a kesztyűt, nincs esélyünk."

Rottler büszke arra, hogy a csapat a második fordulóban 8-5-re verte az Angyalföldi Sportiskolát, s hogy két hétig a mindössze 15 éves Dombrádi Fruzsina állt a góllövőlista élén.

Játék határok nélkül

A kiútkeresés egyik ötletét is a Honvéd-játékosok szülei adták: keresni kell a környező országokban olyan csapatokat, amelyek játszanának edzőmérkőzéseket, eljönnének nemzetközi tornára, esetleg hosszú távon mini-Interligaként is funkcionálnának.

Forrás: Honvéd POLO

A nőivízilabda-szakosztály vezetői és a szülői munkaközösség munkájának eredményeként sikerült megismerkedni a szlovák Slavia UK Bratislava vezetőivel, akik örömmel fogadták, hogy a magasabb szinten jegyzett magyar póló velük szeretne együttműködni. A tárgyalások eredménye az lett, hogy decemberben a két klub valamennyi korosztályos női csapata megmérkőzik a Kőér utcai uszodában, a szakosztály hagyományos, karácsonyi "Medence-parti" elnevezésű eseményének keretében.

A gálával kapcsolatban a szervezők hangsúlyozni kívánják, semmilyen aktuálpolitikai eseményt és folyamatot nem kívánnak kommentálni, hiszen "a mérkőzések a sportoló szlovák és magyar gyerekek, fiatalok közös ünnepét szolgálják, így nem adunk teret egyetlen személy vagy szervezet bármilyen érdekből eredő, politikai indíttatású megnyilatkozásának sem."

Forrás: Honvéd POLO

A tornán az előzetes tervek szerint négy mérkőzést rendeznek gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban, de még a szülők is vízbe szállnak. A csapatok minden játékosa a mérkőzésre egyedileg tervezett pólót kap, a Honvéd játékosai erre az alkalomra tervezett és készített ajándékkal köszöntik az ellenfelet.

Az esemény megnyitására és a díjak átadására olyan pólós példaképeket kértek fel többek között, mint Gergely István, a Budapesti Honvéd olimpiai bajnok kapusa, a Slavia korábbi játékosa, illetve dr. Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó.